Előzetesben a forráskúti gyilkosság gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Harminc napra előzetes letartóztatásba került az a 21 éves férfi, akit a rendőrség a pénteki forráskúti gyilkosság elkövetésével gyanúsít. 
Vágólapra másolva!

A bíróság a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedést. A férfit a közelmúltban ítélték el garázdaság miatt, és vagyon elleni bűncselekmény miatt jelenleg is folyik ellene eljárás. A pénteki bűncselekmény után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni, megkísérelte átrendezni a helyszínt – közölte az ügyész. A döntés nem jogerős, a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Elismerte a bűncselekményt

Egy 22 esztendős forráskúti nő eltűnését péntek este jelentette be családja. A szegedi nyomozók egy forráskúti ingatlan melléképületében elrejtve találták meg a nő holttestét szombaton délelőtt. A rendőrök kihallgatták az ingatlanban lakó B. Lászlót, a férfi ellentmondásokba keveredett, végül elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Találtak nemi erőszakra utaló nyomokat

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrorvos az áldozaton testszerte több súlyos sérülést talált. Kérdésre a százados közölte, találtak arra utaló jeleket, hogy a fiatal nőt megerőszakolták, ennek megítéléséhez azonban szakértői vizsgálatra van szükség.