Vágólapra másolva!
Gyorsan, heves vita nélkül, és szinte teljes egyetértésében szavazta meg szerdán a fővárosi közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ átalakításáról szóló Tarlós-Kocsis javaslatot. Ez két oldalról is beszorítja a BKK-vezér Vitézy Dávidot: kap maga fölé egy főnököt, és egy sor hatáskört elvonnak tőle.
Vágólapra másolva!

A tervezett zárt ülés helyett nyilvánosan tárgyalta a fővárosi közgyűlés a Városigazgatóság Zrt. létrehozásáról, egyúttal a BKK-t irányító Vitézy Dávid befolyásának gyengítéséről szóló javaslatot, ám a nyílt színi vita elmaradt. A közgyűlés néhány perc alatt szinte teljes egyetértésében döntött a „trónfosztásról".

Holding után szuperholding

A Tarlós István főpolgármester által 2010-ben meghirdetett új városüzemeltetési modell vívmánya, a holdingosítás újabb lépcsőjéről döntött a közgyűlés, amikor az újabb ciklust további átszervezéssel kezdi. A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt. néven illetve Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. néven működő két holdingcéget alaposan átszervezik.

Orbán Viktor az új közgyűlés alakuló ülésén vendégeskedett november elején Forrás: Polyák Attila

A kettő helyett Tarlós István főpolgármester és a fideszes Kocsis Máté polgármester, tanácsnok közös javaslatára a két céget „egységes csoporttá" szervezik, Budapesti Városigazgatóság Holding (BVH) Zrt. néven. Az előterjesztés szerint eza modell lehetőséget ad „a városüzemeltetésre irányuló várospolitika alakításában és érvényre juttatásában."

A Városigazgatóság - melynek élére a BVK-t korábban, 2011-2012 között vezető Bán Tamást választották - létrehozásával tulajdonképpen egy kézben összpontosul az összes fővárosi cég felügyelete. Ez azt jelenti, hogy Bán Tamás olyan pozíciót tölt be a teljes körűen csak jövőre működő szervezet élén, hogy Tarlós is úgy emlegette: ez a második legfontosabb poszt az övé után.

Kiüresíti a döntés a BKK-t

Az átszervezés azzal jár, hogy az eddig a BKK által ellátott és felügyelt jogkörök, feladatok jelentős része elkerül a BKK-tól. Így például a BKV irányítása is elkerül a Vitézy Dávid vezette szervezettől, és az eddig a BKK irányítása alatt álló leánycég, az ex MDF-es Almássy Kornél irányította BKK Közút Zrt. is kiválik, az általa felügyelt feladatokkal együtt közvetlenül a Városigazagtóság alá rendelik.

Tarlós István főpolgármester új irányt szabott Forrás: MTI/Beliczay László

A BKK a jövőben közvetlenül csak a közlekedésszervezési feladatokért és a még folyó beruházások lebonyolításáért felel majd. A portfóliószűkítést Tarlós István a közgyűlésen úgy kommentálta: ez volt az eredeti koncepció is. Valóban, a BKK-t közlekedésszervező cégnek szánták, csak aztán egy sor feladat- és hatáskörrel bővült a tevékenysége - más kérdés, hogy a városvezetés ezt nem is gátolta.
Volt, akinek nem tetszett

A javaslatot Horváth Csaba, a fővárosi szocialisták frakcióvezetője - frakciók ugyan nem alakultak, de az MSZP-sek saját szabályaik szerint képviselőcsoportként viselkednek - is elfogadta. Azt mondta, azért szavazták meg az átalakítást, mert működőképes az új recept. Arra kérte csak a városvezetést, „ne rontsák el ismét, mert BKK és a BVK, az elmúlt ciklus zászlóshajói voltak, de zátonyra futottak".

Nem lelkesedett viszont az átalakításért Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere. Mint mondta, a BKK nem volt ugyan hibáktól mentes, de jól működött. Amiatt is aggódott, hogy vajon az új struktúra nem veszélyezteti-e a folyamatban lévő projekteket. A DK-s Gy. Németh Erzsébet nem szavazta meg az átalakítást, de felvetette: ha Tarlós azt állítja, hogy a BKK alatt a BKV „rabszolga sorba kényszerült", miért nem tett ellne semmit évekig?

Egyelőre a helyén maradt Vitézy

A Városigazgatóság koncepciójának megszavazása és feladatok átrendezése a BKK vezérigazgatójának megbízatását egyelőre nem érintette. Vitézy Dávid információnk szerint marad, és dolgozik, ameddig lehet, illetve ameddig hagyják. Úgy tudjuk, magától várhatóan nem fog lemondani még megnyirbált hatáskörei ellátásról sem, bár lehet, hogy erre nem is lesz szükség.

Vitézy Dávid BKK-vezér már évekkel ezelőtt háttérbe szorult Forrás: MTI/Beliczay László

A fővárosi közgyűlés ugyanis jövő szerdai, következő ülésén dönt várhatóan cégvezetők cseréjéről, leváltásról illetve kinevezéséről - köztük akár Vitézy is ott lehet, bár információink szerint erről végleges döntés még nincs. A Vitézyt illetve az esetleges személycserét érintő kérdésre nemrég Tarlós István a Népszabadságnak azt mondta: „Nincs Vitézy-ügy, ez nem személyes kérdés".

Régóta hűvös a viszony köztük

Vitézy „trónfosztása" az első lépcsője lehet annak a folyamatnak, amelyről a főpolgármester és a vezérigazgató régóta hűvös viszonyát elemezve az Origo még a nyáron számolt be. Akkor azt írtuk: a gyakran a nyilvánosság előtt zajló, bohózatba illő fejezetekkel tarkított konfliktus megoldását várják Tarlóstól a kormánypárthoz közeli forrásaink szerint a Fideszben is.

Tarlós István és Vitézy Dávid a Fővárosi Önkormányzat közgyűlésén Forrás: MTI/Földi Imre

Ismert, hogy Tarlós és Vitézy viszonya nem volt mindig rossz, sőt. Amikor kinevezték a BKK élére, sokan bírálták a döntést pusztán azért, mert Vitézy még nem volt 25 éves. Tarlós akkor még lelkesen védelmébe vette a szerinte tehetséges és szakmailag is kiváló fiatalembert. Sőt Tarlós javasolta 2006 végén frakcióvezetőként az akkor 21 éves Vitézyt a BKV felügyelőbizottságába.

Az elmúlt években egyébként többször felmerült már Vitézy Dávid menesztése, ám a főpolgármester ezt eddig nem tudta elérni, így maradt számára a gyakori, nyilvános és olykor igen éles kritika a BKK-vezérrel szemben. Vitézynek a Városházán rosszallással nézett "önjáróvá" válásával a konfliktusok egyre gyakoribbak,és intenzívebbek lettek.