Veszélyben a hétvégi buli, razziára indulnak a rendőrök Budapesten

Vágólapra másolva!
Fokozott ellenőrzés lesz a pénteken éjjel Budapest Belvárosában. A rendőrség sok mindent szeretne visszaszorítani és megakadályozni. 
Vágólapra másolva!

Akinek vaj van a füle mögött, az jobb, ha péntek este kilenctől szombaton hajnal négyig elkerüli az V., a VI. és a VII. kerületet, mert ezeken a helyeken a fővárosi rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el.

A rendőrség közleménye szerint ezzel azt szeretnék elérni, hogy kevesebb bűncselekmény és szabálysértés történjen, ne legyenek „jogellenes cselekmények”, ráadásul a közlekedési baleseteket is megelőznék.

Ezért a rendőrök bárkit igazoltathatnak, átnézhetik a ruháját, a kocsiját, és ha valami olyasmit találnak, aminek nem szabadna ott lennie, azt azonnal elveszik – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.