Egymilliós díj jár a miskolci erőszakolóért

Vágólapra másolva!
Bokorba vonszolta áldozatát a miskolci támadó, ahol megerőszakolta a fiatal nőt. A rendőrség lakossági jelzéseket vár, és egymillió forintot ígér az elkövető lebuktatójának.
Vágólapra másolva!

Nem tehetett az erőszak ellen a miskolci áldozat: november 26-án délután hat órakor nemi erőszak történt a miskolci Bársony János utca 1 . szám mellett - közvetlenül a helyi óvoda szomszédságában. A támadó egy bokorba rángatta be a fiatal nőt, majd közösült vele.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőrfőkapitánya egymillió forint nyomravezetői díjat ad annak, aki a tettes azonosítását, elfogását segítő információval látja el a hatóságokat. A rendőrség garantálja azt is, hogy a bejelentő adatait bizalmasan kezelik, szükség esetén tanúvédelmet is nyújtanak neki, olvasható a rendőrség honlapján.

Lakossági bejelentést a megyei rendőr-főkapitányság éjjel-nappal hívható 06-46/514-506-os telefonszámán, és a 107 vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén lehet tenni.