Látványosan eltávolították a Nenyit Zuglóban

Karácsony Gergely, Zugló
Vágólapra másolva!
Bibó képre cserélte a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát hivatalában Zugló új polgármestere.
Vágólapra másolva!

Levette a zuglói Városháza faláról a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát (Nenyi) Karácsony Gergely. Zugló nemrég hivatalba lépett, az azóta felbonlott pártszövetség, az Együtt-PM színeiben megválasztott új polgármestere ehelyett Bibó István portréját tette ki a falra.

Lekerült a falról a Nenyi a polgármesteri irodában Forrás: Karácsony Gergely Facebook oldala

Karácsony Gergely a Facebook oldalára töltötte fel a képeket, melyeken Békefi Lászlóval látható, aki Zugló átláthatósági biztosi munkáját fogja végezni, a képvisleőtestület alakuló ülésén elfogadott átláthatósági rendeletnek megfelelően.

Bibó Istvánra cserélték le Forrás: Karácsony Gergely Facebook oldala

Az egyiken az látszik, hogy levették a fealról a Nenyit. Mint arról az Orbán-kormány gesztuspolitizálását elemző cikkünkben írtuk, 2010-ben az új, kétharmados kormánypárti többségű Országgyűlés egyik első döntéseként 2010. június 14-én fogadta el a nyilatkozatot, amelynek már a szövege is élénk vitát váltott ki, az pedig főként, hogy kormányrendeletben tették kötelezővé a kifüggesztését a középületekben.