Depresszív a hangulat a Fidesz-táborban

Fidesz logó
Vágólapra másolva!
Az értetlenség és a csalódottság a jellemző hangulat a Fidesz tagsága körében az elmúlt hetek ügyei és a párt politikusait érintő vagyonosodási esetek miatt. A fiatalabb korosztályban Oroszország elutasítottsága nagyon magas, véleményük szerint hazánk helye a nyugati kultúrkörben van.   
Vágólapra másolva!

Alaposan elbizonytalanította a Fidesz hátországát és tagjait az október 12-i önkormányzati választás óta látható kormányzati bukdácsolás és a súlyos hibák sorozata. A helyhatósági voksoláson a kormánypártok még a saját várakozásaikhoz képest is jól szerepeltek, főleg Budapesten, és több megyei jogú városban (Miskolc, Nyíregyháza). Sokan abban bíztak, hogy ezután legalább három évig egy nyugalmasabb időszak jön, és egy konszolidációs korszak veszi kezdetét.

Az önkormányzati választás estéjén még mindenki boldog volt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Általános fáradtság

A Fidesz hátországa a zsinórban megnyert három választás után meglehetősen elfáradt, így az újabb konfliktusok senkinek sem hiányoztak. Az általános fáradtságot mutatja, hogy a párt nem vágott bele egy újabb békemenet megszervezésébe sem. Kétségkívül a legrosszabbkor jött az amerikai kitiltási botrány és az internetadó tervezett bevezetése miatti jelentős tüntetések.

Az említett ügyekkel a párt nem első vonalbeli tagjainak az volt az egyik legfőbb problémájuk, hogy semmilyen információval nem rendelkeztek a döntésekkel kapcsolatban, és azok céljáról. Éppen emiatt egyáltalán nem meglepetés, hogy a túlnyomó többség az egészet kapkodásnak és mindenféle koncepció nélküli kormányzásnak minősíti.

Az internetadó tervezett bevezetése ellen nagyon sokan mentek az utcára Forrás: Origo/Bielik István

Nem volt terv?

Egyes vélemények szerint a legfőbb probléma, hogy a Fidesz (csakúgy, mint annak idején a szocialisták) nem készült föl arra az esetre, mi lesz, ha ismét megnyerik a választásokat. Nem készültek átfogó tervek a következő négyéves kormányzásra, így olyan benyomás alakult ki az emberekben, hogy vakrepülést folytatnak a vezetők. Az utóbbi hetek ügyei mindezt alá is támasztják.

A csalódottság másik oka az amerikai kitiltási ügyhöz kapcsolódik. A Fidesz tagjainak jelentős része a párthoz annak korábbi éles kommunista- és oroszellenessége miatt csatlakozott. Főleg a fiatalok körében magas Oroszország elutasítottsága, és nagyon nem nézik jó szemmel azt a közeledést, aminek a jeleit nagyon nehéz lenne letagadni.

Sokaknak nem tetszik a Putyinhoz való közeledés Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Nem szabad kockáztatni

Persze az Egyesült Államok lépéseit sem lehet fenntartások nélkül elfogadni, de az összesített vélemény az, hogy Magyarország 1000 éve a nyugati kultúrkörhöz tartozik, és történelmünk folyamán „túl sok jót” nem kaptunk Oroszországtól. Határozottan ki kell jelenteni, hogy a konfliktusok ellenére is a Nyugat integráns részei vagyunk. Ezt a kötődést nem szabad kockára tenni.

A Fidesz tagságának zöme nem tart az utóbbi hetek népszerűségvesztésétől, mivel amíg valamelyik ellenzéki párt nem kezd el látványosan erősödni, addig egy konszolidáltabb kormányzással vissza tudja szerezni a párt a korábbi híveit. Erre egyébként már volt példa 2012-ben is, amikor lényegesen kisebb volt a támogatottság, mégis sikerült visszaszerezni 2014-re a korábbi Fidesz-szimpatizánsokat.

Korábban már sikerült mélyről visszajönnie a Fidesznek Fotó: Origo

Pusztító ügyek

Elégedetlenséget váltottak ki a fideszes vezető politikusok vagyonosodásáról, házvásárlásairól szóló hírek is. Az általunk megkérdezett tagok között sokkal pusztítóbbnak tartják ezeket az ügyeket, mint egy adott esetben gyengébb kormányzati döntést.

Az utóbbi esetben van lehetőség az utólagos korrekcióra, mint ahogyan az az internetadó esetében történt. A vezetők vagyonosodása miatt azonban a korrupció árnyéka hosszú időre rávetülhet a pártra, ez korábban például az MSZP súlyos vereségében is döntő szerepet játszott.