Vádemelés az éhen halt agárdi kisfiú ügyében

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag éhen halt az a másfél éves agárdi kisfiú, akinek az ügyében most emeltek vádat. A szülőknek, a természetgyógyásznak és a gyerekorvosnak is felelnie kell. A gyermeknek szinte semmilyen ételt nem adtak, azt gondolták, elég, ha fénnyel táplálják. 
Vágólapra másolva!

Hat ember ellen emelt vádat egy másfél éves agárdi kisfiú halála miatt a Fejér Megyei Főügyészség. A szülőknek, a velük élő két nagyszülőnek és a kicsit kezelő természetgyógyásznak különös kegyetlenséggel, tizennegyedik évét be nem töltött ember ellen elkövetett emberölés miatt kell felelnie. A gyermekorvost foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel vádolják. A háziorvos felelősségét korábban egy ombudsmani vizsgálat is megállapította.

A kisfiú 2003-ban halt meg Agárdon. Jómódú családban élt, szülei azonban hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni, azt gondolták: elég, ha fénnyel táplálják.

A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a gyermek életét. A kisfiú otthonszüléssel jött a világra, születését be sem akarták jelenteni, az anyakönyvet is csak az önkormányzat határozott fellépése után váltottak ki.

Az orvosok szerint a kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Fél évesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél.