Tüntettek a magánnyugdíj védelmében

"El a kezekkel" tüntetés 2014.12.14.
Vágólapra másolva!
A költségvetés, a tanári életpálya-modell, a fizetős M0-s, stadionok, közmunkások - mind szóba kerültek a civil szervezetek, szakszervezetek által szervezett tüntetésen. A tüntetők újévi fogadalommal búcsúztak: január elején újra találkoznak. 
Vágólapra másolva!

Ennek a rendszernek megálljt kell parancsolnunk, lépésről lépésre kell őket megtörni. Mi tudunk erőt mutatni is, ha kell, mondta Vajda Zoltán a tüntetés főszervezője, aki szerint azért tüntettek, hogy jelezzék: ezt a költségvetést nem fogadják el. Ez nem Magyarország, hanem egy banánköztársaság költségvetése, mondta a tüntetőknek.

Gulyás Balázs a Százezren az internetadó ellen csoport vezetője azt mondta, nem egyértelmű a Fidesz fölénye, és lát alternatívát a párt helyett. Nem tudták átvinni a netadó ötletét, akarták a nyugdíjainkat és a gyerekeink vizeletét is- sikerült? Nem, válaszotja a tömeg, akit Vajda Zoltán arra kért, álljanak ki az M0-ás fizetőssé tétele ellen is.

Gulyás Balázs kérésére a több ezres tömeg mobiltelefonjával világított, fényjelzést küldve Orbán Viktornak: nem akarnak M0-ás autópálya matricát. "Ha nem figyelsz erre a jelre, könnyen a lejtőre kerülhetsz, Viktor".

Fotó: Polyák Attila - Origo

Gulyás Balázs szerint Orbán Viktor pártjának a szavazók között sosem volt kétharmada, de ha így folytatják, a parlamentben sem marad meg. A szónok emlékeztetett Mészáros Lőrinc, a tehetséges gázszerelő adóbevallásból kifelejtett egymilliárdjára is. Magyarország köztársaság, nem részvényköztársaság - üzente a kormánynak a felszólaló.

Tudjuk, hogy a fejlesztések 97 százalékát uniós pénzből intézitek, miközben alig maradt autópálya, amit még nem tettetek fizetőssé, becsapták a tanárokat, az évek óta ígért életpályamodellt is elhalaszották - ezek mindenkit átvernek. "Viktor, ez nem a te őszöd a lebukások miatt, de a te Öszödöd lesz" - ígérte a miniszterelnöknek, felidézve, a kormány nem egyeztet döntései előtt, az M0-ásról sem kértek véleményt.

Székely Tamás az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a parlamenti képviselőknek fogalmuk nincs a külvilágról, nem tudják milyen a fölföld alatt dolgozni, lerohadt buszokon utazni, lerobbant vonatokon várakozni – nekik ez mind csak mínuszos hír.

Ellopott nyugdíj

Hogyan merészelitek a nyugdíjunkat ellopni? - kérdezte Székely, aki szerint a VDDSZ focicsapatának is több támogatója van, mint a kormánypárt KDNP-nek. Tűrnünk kell, hogy a kormány legálisan fizethet egyre kevesebb bért ugyannyi munkáért , szétizilálhat családokat. Meddig hagyjuk ezt? - kérdezte a a tömegtől a szónok.

El a kezekkel e gyerekektől

Nagy Emíila, az Oktatói Hálózat és a Hívatlanul Csoport tagja arról beszélt, ha elmék és nem vadak akarunk maradni, ne hagyjuk, hogy a kormány tönkre tegye a magyar oktatási rendszert és az új költségvetéssel tönkre tegye a társadalom jövőjét is. El a kezekkel a tanítványainktól, gyermekeinktől és unokáinktól, nem hagyjuk, hogy a gyerekekből félelemtől bénított rabszolgát neveljenek, egyenlőséget, szabadságot és testvériséget szeretnénk, ne vegyék el a szülő gyermekneveléshez való jogát - mondta Nagy Emília, aki szerint idővel kiváltság lesz gimnáziumba járni,. többségből pedig egyszer használatos szakmunkást nevelnek, a nyolc osztályt végzők pedig mehetnek a híd alá.

Újévi fogadalom

Advent vasárnapján gondoljunk a több százezer éhező gyerekre karácsonykor és tegyünk újévi fogadalmat: találkozunk január elején, és induljunk el egy új úton - mondta a tüntetés végén Gulyás Balázs, aki kézfogásra, egymás köszöntésére kérte a résztvevőket.