A volt amerikai alelnök szerint eredményes volt kínvallatás

George W. Bush kormány Dick Cheney alelnök
Vágólapra másolva!
Eredményesnek nevezte a CIA vízbefojtás imitálását és a beöntést is magában foglaló kényszervallatási módszereit, az azokat alkalmazókat pedig hősöknek minősítette az NBC televízióban Dick Cheney volt amerikai alelnök.
Vágólapra másolva!

"Működött. Tizenhárom évig működött. Elkerültünk egy újabb, tömeges áldozatokkal járó támadást az Egyesült Államok ellen" - nyilatkozott az ifjabb George Bush elnök alelnöke a 2001. szeptember 11. után bevezetett eljárásról.

Cheney vitába szállt a CIA-módszerekről a szenátusi hírszerzési bizottság demokrata többsége által összeállított és kedden nyilvánosságra hozott jelentésről, amely szerint orvosilag nem volt indokolt a beöntés, és azt állította, hogy az eljárás alkalmazásának egészségügyi oka volt. A volt republikánus alelnök nem mutatott megbánást sem az ártatlanul elfogottak, sem pedig amiatt, hogy az egyik fogvatartott belehalt a könyörtelen módszerekbe.

El kellett fogni a fattyakat

"Újból megtenném egy perc alatt" - jelentette ki Cheney, többször is megismételve: a programot az tette indokolttá, hogy el kellett fogni a szeptember 11-ét kiötlő "fattyakat". Mint mondta, sokkal inkább aggasztják azok a foglyok, akik Guantánamóból vagy az iraki börtönökből kiszabadulva visszatértek a csatatérre. Külön is megemlítette az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit, akit 2004-ben engedtek ki egy bagdadi amerikai börtönből. "Sokkal inkább aggasztanak a kikerült és elengedett rosszfiúk, mint az a néhány, aki valóban ártatlan volt" - mondta.

Dick Cheney volt amerikai alelnök Forrás: AFP

Undorító módszerek

A programban elkövetett súlyos hibákkal és a CIA jelenlegi igazgatója, John Brennan által "undorítónak" nevezett módszerekkel kapcsolatban kijelentette, hogy "ezekkel nincs problémám, ha elérjük a célunkat". Azt hangoztatta, hogy a vízbe fojtást imitáló eljárás, ahogyan azt a CIA alkalmazta, nem számított kínzásnak. Elutasította Ben Emmersonnak, az ENSZ terrorelhárítási és emberjogi jelentéstevőjének a felhívását, hogy indítsanak új vizsgálatot az ügyben. "Kevés tisztelettel viszonyulok az ENSZ-hez vagy ehhez a személyhez, akinek fogalma sincs (a történtekről)" - fogalmazott a volt alelnök.

Elárulták a hírszerzőket

Jose Rodriguez, aki a kényszervallatások idején a CIA terrorelhárításért és az ügynökség titkosszolgálatáért felelős vezetője volt, a Fox Newsnak nyilatkozva kiemelte, hogy a szenátusi jelentés elárulta a hírszerzőket és aláásta a jövő elnöki adminisztrációi iránti bizalmat. Rámutatott, hogy a szövetséges országok újragondolhatják az amerikai titkosszolgálattal való együttműködésüket. John McCain republikánus szenátor ugyanakkor a CBS-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy indokolt volt a nyilvánosság elé tárni a fogvatartottakkal való kegyetlen bánásmód részleteit. "Nem vagyunk tökéletes ország, de elismerjük a hibáinkat" - mondta.