500 millió van szakképzésre

Vágólapra másolva!
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint stratégia fontosságúak a szakképző intézmények és fejlesztésüket össze kell hangolni Magyarországon és a külhoni régiókban. Erről Potápi Árpád János beszélt a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program nyitókonferenciáján hétfőn a fővárosi Magyarság Házában.
Vágólapra másolva!

Jelezte: a programra, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság koordinál, 500 millió forint áll rendelkezésre. Szavai szerint ez azt jelzi: a kormány kiemelten figyel a területre.

Elmondta: a következő egy évben számos konferenciát, továbbképzést szerveznek, tananyagfejlesztést valósítanak meg. Nagyon fontos, hogy az intézményi átmenetet is segítsék - tette hozzá, és kiemelte a vállalkozói készségek fejlesztését, a pályaorientációs tanácsadást, a szülők gondolkozásában a szakképzést erősítését. Szólt az eszköztámogatásról, a tanműhelyek bővítéséről, és arról, hogy nagyobb összegeket kívánnak ösztöndíjakra fordítani. Ebbe be kell vonni a bankokat és a vállalkozásokat egyaránt - közölte.