Diákokkal költözik közös épületbe az MSZP egy része

2014.12.17. 16:53

Sajtóhírek szerint az MSZP a Jókai utcai székházból Villányi úti épület 3. szintjére költözik, amely azonban törvényellenes lenne, mert az ingatlanban két főiskola is működik.  Az MSZP szerint a párt marad a Jókai utcában, csak az alapítványi munkatársaik mennek át az új irodaházba.

A Villányi úti épületben működő intézmények egyike a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS), amely a ház első és második emeletét foglalja el.

"Ügyelni fogunk arra, hogy egyetlen párt, így az MSZP se tegye be a lábát folyosóinkra. Hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó épület egy irodaház, ezért az itt lakók nem válogathatják meg a szomszédaikat" - mondta a hírre reagálva az Origonak Láng László, az IBS rektora.

A szocialisták jelenlegi székháza a Jókai utcában áll, innen költözhet a párt egy része a Villányi úti irodaépületbeFotó: Tuba Zoltán - Origo

Az IBS csak addig használja majd a Villányi úti épületet , amíg a tanulmányaikat ott megkezdő Általános Vállalkozói Főiskola hallgatói befejezik az iskolát. Ennek oka az, hogy az ÁVF beolvad IBS-be, amely így annak jogutódja. Az utolsó évfolyam oktatásának végeztével az IBS a Grafisoft parkban működik tovább, kivonulnak a Villányi útról.

Tiltja a törvény

A felsőoktatási törvény értelmében „a felsőoktatási intézmény párt vagy párthoz kötődő szervezet részére helyiségeit működési célra nem engedheti át", a párttörvény pedig leszögezi, hogy „a pártok munkahelyen (szolgálati helyen, tanintézetben) szervezetet nem hozhatnak létre és nem működtethetnek" - emlékeztetett cikkében a Válasz.hu

A lap szerint ehhez képest a szocialisták múlt szombati pártértekezlete idején a két iskola logójával ellátott épület bejárata fölé már egy MSZP-molinót lógattak. 

Csak néhányan mennek át

Az MSZP már árulja a Jókai utcai székházat, azonban vevő még nem akadt, így nem tudni, hogy mikor kell elhagyniuk a jelenlegi irodát. 

A párt nem költözik a Villányi útra, a pártszékház továbbra is a Jókai utcában van - tudtuk meg az MSZP sajtóosztályától. Mint írták, "csak alapítványi munkatársaik költöznek, a párt munkatársai továbbra is a Jókai utcában dolgoznak. Az országgyűlési frakció munkájának megkönnyítése céljából, az ésszerűsítés elvét szem előtt tartva, csak a sajtós kollégák mennek át a Képviselői Irodaházba."  

Az MSZP alsó szomszédja a 3. emeleten működő Edutus Főiskola lenne, amely tudomásunk szerint egyeztetéseket folytat az épület tulajdonosával és a párt alapítványával is, mert fontosnak tartja, hogy az ingatlan és az oktatás pártsemleges maradjon.