Májusig nem nyúlnak a 3-as metróhoz

2014.12.19. 06:58

Jövő május végére lehet meg az M3-as metrókocsik felújításához szükséges forrás, a kivitelezővel pedig várhatóan 2015 első félévében köthet szerződést a BKV.

A főváros szándékai szerint jövő május végéig zárulhat le az az eljárás, amelynek keretében előteremtenék az M3-as metrókocsik felújításához szükséges forrásokat - tájékoztatott az önkormányzat, közölve azt is: a hitelfelvétel előkészítése megkezdődött, a beszerzés részletei kidolgozás alatt vannak.

A kormány augusztusban döntött arról, hogy támogatja az M3 metróvonal szerelvényeinek felújítását, melynek finanszírozásához fővárosi hitel felvételét is engedélyezte, november közepén pedig arról, hogy legfeljebb 60 milliárd forint értékben garanciát vállal a hitelhez.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Keddig lehet pályázni

A finanszírozási pályázatot a főváros bonyolítja, a kivitelezőit a BKV. A közlekedési társaság november 22-én jelentette meg az unió pályázati lapjában az M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítésére vonatkozó közbeszerzési eljárását. A pályázóknak 2014. december 23-ig kell benyújtaniuk jelentkezésüket. A BKV arról tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy az eljárásban - a jelentkezők számától és a műszaki megoldás egyeztetésének időigényétől függően - 2015 első felében várható szerződéskötés.

A nyertesnek a teljesítésre legfeljebb 39 hónap áll rendelkezésre, de a tárgyalások során a BKV mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt lejjebb szorítsák - közölte a lappal a közlekedési vállalat.

A teljes cikket itt találja: napigazdasag.hu.