Egy súlyos sérült a gyarmati rablásban

Vágólapra másolva!
Egy súlyos sérültje van a hétfő reggeli gyarmati rablásbak. A Győr-Moson-Sopron megyei településen egy családi házba törtek be, a támadót még keresik. 
Vágólapra másolva!

Lezárta a rendőrség a Győr és Pápa között fekvő Gyarmat határait hétfőn reggel, mert betörtek egy családi házba a településen. Egyelőre annyit tudni, hogy egy nagyjából 160-170 centiméter magas, fekete ruhát és símaszkot viselő férfi támadta meg a ház lakóit.

Reggel nyolc óra körül rontott rájuk, pénzt követelt, az idős férfit pedig meg is verte. Végül rabolni nem tudott, azonban elmenekült, még keresik - közölte a megyei rendőrség.

Korábban az Origónak Szabados Péter, a település polgármestere annyit mondott, hogy ismeretlenek egy családi házat akartak kirabolni, és egy ember súlyosan megsérült.

Egy, a polgármesteri hivatal neve elhallgatását kérő alkalmazottja pedig arról számolt be, hogy egy idős bácsit támadhattak meg. A férfi úgy tudja, hogy betörtek hozzá, és lövés is dördült. A lövés tényét azonban egyelőre senki sem erősítette meg.