Schiffer: Hiába a kétharmad, nincs terve a kormánynak

Schiffer András interjú
Vágólapra másolva!
Az Orbán-kormánynak nincs terve arra, mit tegyenek a második kétharmad elnyerése után – állapította meg Schiffer András. Az LMP-s politikus úgy látja, a kormánypártok népszerűségvesztéséből pártja is profitál. Beszélt a veszprémi időközi választás jelöltállítási nehézségeiről, és az amerikai kitiltási ügyről is.
Vágólapra másolva!

Míg 2010 után legalább látható volt a kormányzás – "amúgy rémisztő" – íve, addig most, a második kétharmad elnyerése után nem látszik terv arra, hogy mit tegyen a kormány – állapította meg Schiffer András. Az LMP frakcióvezetője úgy ítélte meg: pártja is profitál a kormányoldal népszerűségének csökkenéséből. Az LMP a biztos választók 7-8 százalékát tudhatja maga mögött, ami a 2013-as pártszakadás előtti szint.

Biztosan indulnak Veszprémben

Erősödésüket Schiffer az őszi önkormányzati választáson elért eredménnyel is alátámasztotta: abból az öt megyéből, ahol elindultak, négyben markánsan jobb eredményt értek el, mint áprilisban. A jövő februári, veszprémi időközi választásról azt mondta: az LMP az "álbaloldal" megkeresésére tárgyalást ajánlott, ám a szocialisták "ultimátumot" küldtek, ami "bolsevik logika", ezért nem fogadták el.

Schiffer András Veszprémről: elfogadhatatlan a "bolsevik" logika Fotó: Origo

Azt is mondta, sajnálja, hogy a szocialisták "Gyurcsány Ferenc első figyelmeztető lövésére azonnal haptákba vágták magukat", és a baloldali fordulat is addig tartott, "amíg a liberális lobbicsoportok rájuk nem reccsentek". Hozzátette: még mindig várják az ellenzéki pártok válaszát Józsa László esetleges közös támogatására. Ha ez nem valósul meg, eredeti jelöltjüket, Gerstmár Ferencet indítják.

Megverhető a Fidesz 2018-ban

A pártelnök elsősorban lélektani és nem közjogi jelentőséget tulajdonít egy esetleges ellenzéki győzelemnek, amely szerinte lehetőséget adhatna a Fidesz eróziójának felgyorsítására. Schiffer András úgy értékeli, hogy a kormányoldal megverhető 2018-ban függetlenül a februári eredménytől. Az ország előtt álló legfontosabb célok közé sorolta a munkahelyteremtést és a korrupció visszaszorítását.

Schiffer beszámolt az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivőjétől kapott válaszlevélről, és fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok tegye egyértelművé, talált-e bűncselekményre utaló adatokat a kitiltottakkal kapcsolatban, és azokat átadta-e a hatóságoknak. Ha igen, szerinte már a kormányt terhelné a felelősség annak tisztázásában, kik érintettek a magyar államigazgatásban.