Módosítana a kormány a gyülekezési törvényen

Vágólapra másolva!
A gyülekezési törvény szabályain nem a demonstrációk miatt kell változtatni; a mostani tüntetések pontosan azt bizonyították, hogy a rendőrség a szakmai körökben éles kritikával illetett törvényt is tudja jól alkalmazni, ha a rendőrség vezetése alkalmas az irányításra, mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely szerint az elmúlt huszonöt év tapasztalata és a szakmai viták mutatják azt, hogy van sok olyan kérdés, amelyet tisztázni kellene, és amelynek a rendezetlensége a jogalkalmazást nehezíti meg mind a rendőrség, mind a bíróság számára.

Gulyás Gergely a Népszabadságnak adott interjúban példaként említette, hogy az azonos helyen és időben tartandó demonstrációk bejelentése estén, illetve a tüntetések időtartamára vonatkozóan kellene változtatni.

Mint fogalmazott: bárkinek alapvető szabadságjoga, hogy a kormány ellen tüntessen, de a Parlament előtt hónapokon át tartó sátortáborozás visszaélésszerű gyakorlása a gyülekezési jognak.

Nem erőből kellene

Az interjút követően Schiffer András az LMP társelnöke felszólította a kormányt, hogy ha a gyülekezési törvény módosítását tervezi, erről kezdeményezzen ötpárti egyeztetést, és az állampolgári tiltakozás törvényes kereteit "ne próbálja meg erőből újraalkotni".

Schiffer szerint a törvény jól működött az elmúlt huszonöt évben, úgy látja, hogy probléma mindig abból adódott, ha "a hatalom a törvény fölé helyezte magát". Azt írta: ez történt 2006-ban, de ez történik akkor is, amikor Orbán Viktor "törvénytelenül, saját hatáskörben tilt meg tüntetéseket".

A Fidesz továbbra is kiáll a...

A Fidesz-frakció teljesíteni fogja Schiffer András ötpárti egyeztetésre vonatkozó kérését bármilyen, a gyülekezési törvényt érintő módosítás benyújtását megelőzően - közölte Gulyás Gergely. A képviselő azt is mondta, örül annak, hogy Schiffer András is "valós anomáliának" tartja azokat a problémákat, amelyek miatt a gyülekezési törvény módosításának szükségességét felvetette, és amelyek semmilyen formában nem korlátozzák a gyülekezési jog rendeltetésszerű gyakorlását.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz továbbra is kiáll az alkotmányos alapjogok - így a gyülekezési jog - zavartalan gyakorolhatósága mellett. "Tesszük ezt természetesen akkor is, amikor a kormány elleni tüntetők jogairól van szó".