Vasárnap estétől jellemzően kevés felhőre számíthatunk. Borsodban és a Nyírségben késő estig, az Alpokalján és a Balaton környékén pedig még hajnalban is lesznek erősen felhős területek. Estig néhol – főként északkeleten és az Alpokalján – alakulhat ki gyenge zápor.
Hétfőn délelőtt a dunántúli felhőzet is feloszlik, országszerte derült, napos, száraz idő valószínű. A délután még sokfelé élénk, az Északi-középhegységben, az Észak-Alföldön és a fővárosban erős lökésekkel kísért szél éjszakára a legtöbb helyen legyengül. Hétfőn napközben csak a Fertő tó környékén élénkül meg a légmozgás.
A hőmérséklet éjjel általában 6–13 fok között alakul, de az Alföld egyes részein, valamint az Északi-középhegység völgyeiben ennél hűvösebb is lehet, sőt északkeleten a leginkább fagyzugos helyeken talaj menti fagy sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 25 fok körül valószínű.
A következő napokban melegszik az idő, helyenként akár 30 foknál melegebb is lehet. Az országos, középtávú előrejelzés szerint viszont a sok napsütés mellett a jövő héten is előfordulhatnak záporok, heves zivatarok.
Kedden sok napsütés várható, de délutántól dél felől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és a déli tájakon már zápor, zivatar is kialakulhat. Zivatar környezetében akár viharossá is fokozódhat a szél. A leghidegebb órákban 8–13 fok lehet, de az Északi-középhegység völgyeiben hűvösebb lehet a hajnal. Nappal 27–31-fokig melegszik a levegő.
Szerdán a többórás napsütés mellett több helyen számítani lehet átmeneti viharos széllökésekkel kísért záporok, zivatarok kialakulására is. A minimum-hőmérséklet 12–18, a maximum-hőmérséklet 25–31 fok között valószínű.
Csütörtökön a Dunántúlon többnyire erősen felhős lesz az ég, másutt viszont többórás napsütésre van kilátás. A Dunántúlon több helyen valószínű eső, zápor, esetleg zivatar is, míg a Dunától keletre inkább csak elszórtan lehetnek zivatarok. A legalacsonyabb hőmérséklet 10–18 fok között, a legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon mindössze 15–22, ugyanakkor a Dunától keletre 23–30 fok között várható.
Pénteken többfelé előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is. Zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökésekre is számítani lehet. A leghidegebb órákban 11–17 fok lehet. Nappal 16–31 fok között alakul a maximum-hőmérséklet.
Szombaton is több helyen – nagyobb eséllyel a keleti országrészben – kialakulhat zápor, zivatar. Néhol tartós eső is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 10–17, a legmagasabb 20–29 fok között alakul.
A több-kevesebb napsütés mellett szórványosan vasárnap is lehetnek záporok. A minimum-hőmérséklet 10–17 fok között valószínű, nappal 22–27 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.