Áder János kinevezte Kőrösi Csabát

Áder János Körösi Csaba bejelentés 2015 január 5
Vágólapra másolva!
Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságot hoznak létre a Sándor-palotában.
Vágólapra másolva!

Új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) – jelentette be Áder János köztársasági elnök hétfői sajtónyilatkozatában a Sándor-palotában. Az új igazgatóság vezetője Kőrösi Csaba lesz.

Áder János és Kőrösi Csaba, az új igazgatóság vezetője Fotó: Bielik István - Origo

Kőrösi korábban rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, állandó ENSZ-képviselő volt.

Áder: Minden embert érint

A köztársasági elnök újságírók előtt közölte: rövid és hosszú távú okok egyaránt magyarázzák az új szervezeti egység létrehozását. A hosszú távú okok között arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezeti fenntarthatóság pártokon, ciklusokon átnyúló feladat, amely minden embert érint. Úgy fogalmazott, hogy az a fejlődés, amelyet ma sokan fenntartható fejlődésnek hívnak, megítélése – és sok tudós álláspontja – szerint ebben a formájában fenntarthatatlan.

Áder János szerint a kiotói egyezmény fölött eljárt az idő Fotó: Bielik István - Origo

Új megállapodás kell

Rövid távú okként azt említette, hogy idén decemberben Párizsban kísérletet tesznek a kiotói egyezményt váltó új megállapodás megalkotásra. A kiotói egyezményt abban a formában, ahogyan korábban megkötötték, nem lehet folytatni, szélesebb bázisú, több országot érintő megállapodásra van szükség – mondta Áder János, hozzátéve, hogy azokat az országokat is be kell vonni, amelyek a kiotói egyezményt nem írták alá, vagy mentesültek az aláírása alól.

Magyarországnak segítenie kell a közös munkát Párizsban – hangsúlyozta az elnök, aki felkérte erre a feladatra Kőrösi Csabát. Kőrösi Csaba is kiemelte nyilatkozatában, hogy idén decemberben meg kell állapodni a klímaváltozás kezeléséről, megfékezéséről.

Fodor Gábor örül

Üdvözlöm Áder János bejelentését, miszerint a KEH-en belül Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság jön létre – közölte Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke.