A rezsibiztos birkózni szeretne

Németh Szilárd
Németh Szilárd maradt a Magyar Birkózó Szövetség elnöke
Vágólapra másolva!
Indul a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki posztjáért Németh Szilárd országgyűlési képviselő. A rezsibiztos, aki a Csepeli BC vezetője, 13+1 pontban foglalta össze legfontosabb terveit. A politikus Hegedüs Csaba jelenlegi elnököt váltaná le. 
Vágólapra másolva!

Németh Szilárdot a tavaly ősszel létrejött Új-Szövetség jelöli a tisztségre. A szervezet az alelnöki posztokon a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes Komáromi Tibort, a versenyzőként olimpiai 10., nemzetközi bíró Bacsa Pétert és a szabadfogás egyetlen magyar világbajnokát, Kovács Istvánt látná szívesen.

13+1 pont a jövőért

Németh Szilárd jelezte, 13+1 pontban foglalták össze legfontosabb terveiket, melyek célja a sportág sikeres jövőjének biztosítása. Elsődleges feladatnak az életpálya-modell megteremtését nevezte az elnökjelölt, szerinte a birkózók számára pályafutásuk legelejétől egészen szenior korukig világos jövőképet kell biztosítani. Kiemelte még, hogy szükségesnek tartja a sportág „tragikus helyzetben” lévő infrastrukturális hátterének a rendbetételét.

Németh Szilárd megújítaná a birkózást Forrás: MTI/Illyés Tibor

Felújítják a csepeli klubot

A rezsibiztos elmondta, hogy a csepeli klub rendkívül rossz állapotú csarnokának felújítására 400 millió forintos garanciát vállalt a kormány.

„Ez példa lehet a jövőre nézve, mert a mostani állapotok megszüntetése nem szakmai kérdés, hanem elhatározás, pénz és erkölcsi kérdés, s tenni kell érte, hogy megvalósuljanak a beruházások” – tette hozzá.

A vezető edzők nincsenek veszélyben

A politikus - aki utánpótlás szinten maga is birkózott, s tavalytól a Csepeli BC elnöke - hangsúlyozta, nagyon sok elégedetlen ember van a sportágban, többek között olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, -érmesek, s a 13+1 pontot sem ő találta ki, hanem szakemberek, a birkózás problémáival tisztában lévők állították össze a legnagyobb gondok figyelembevételével. Kiemelte, a cél, hogy a változásnak mindenki a nyertese legyen, a jelenlegi szakmai munkát pedig segíteni akarják és nem akadályozni, így a szakágakat vezető edzők munkája nincs veszélyben.

Németh Szilárd, Bacsa Péter, Komáromi Tibor és Kovács István a tájékoztatón Forrás: MTI/Illyés Tibor

Támadták Hegedüs Csabát

Komáromi Tibor, a Magyar Birkózó Liga elnöke emlékeztetett rá, hogy alakulása óta, azaz tíz éve próbál változásokat elérni a liga az MBSZ-ben, ám nem járt sikerrel, így most örömmel támogatja Németh Szilárdot. A korábbi kötöttfogású szövetségi kapitány szerint sok a gond a birkózásban. Többek között azt nehezményezi, hogy Hegedüs Csaba elnök nagyon kevés pénzt hoz a sportágba, annak ellenére, hogy a versenyzők rendszeresen világbajnokságokat Európa-bajnokságokat nyernek.

Az eseményen a sportág olyan korábbi kiváló versenyzői is megjelentek Komáromi Tibor és Kovács István mellett, mint Varga János, Kocsis Ferenc, Majoros István olimpiai bajnokok, vagy az egyaránt világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos Mihály, Virág Lajos és Berzicza Tamás.