Hatszáz tonna szemét izzik Dunaújvárosban

dunaújvárosi hulladéktároló tűz
Vágólapra másolva!
Még mindig nem aludt ki a dunaújvárosi tűzfészek, a tűzoltók hétfő délután óta oltják a városszéli telephelyen begyulladt elektronikai hulladékot.
Vágólapra másolva!

Várhatóan kedd délutánig is eltart a hatszáz tonnányi elektronikai hulladék oltása, ami még hétfőn kapott lángra a dunaújvárosi Papírgyári út mellett. A tűzoltók folyamatosan hűtik, locsolják a halmokat, munkagéppel próbálnak hozzáférni a még izzó részekhez – mondta el az Origónak a Fejér megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője.

Hatszáz tonna szemét izzik Dunaújváros külterületén Fotó: Sipiczki János tűzoltó őrnagy /Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség/

Dunaújváros felett hatalmas füstfelhő gomolygott a tűz idején, a katasztrófavédelem mérte a légszennyezés mértékét is, de az egészségügyi határértéken belül maradt.

Mint megtudtuk, az E-Elektra Zrt. kétszáz négyzetméteres telephelye gyulladt ki, egyelőre ismeretlen okból, ahol főleg kidobott háztartási elektronikai cikkeket, mosógépeket és hűtőket tároltak. A cégnek a tűzesetből mintegy 5-6 millió forintos kára származott az első becslések szerint.