Húsz évvel ezelőtti gyilkosság miatt emeltek vádat

2015.01.07. 10:41

Különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki a vád szerint húsz évvel ezelőtt megölt egy idős házaspárt Zuglóban az értékeikért.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint a vádlott 1995. május 20-án, az általa korábbról ismert 76 éves férfi és 74 éves felesége családi házában összevitatkozott a házaspárral, mivel egy korábbi, pár ezer forintos tartozását nem tudta megadni nekik. A vita során a vádlott meglökte a 76 éves férfit, aki elesett. Ezután a földön fekvő idős ember kezéből kikapta a sétapálcát, és azzal több alkalommal megütötte a férfit a fején, aki eszméletét vesztette.

A nő sodrófával sietett a férje segítségére, a vádlott azonban azt kicsavarta a kezéből, és azzal többször, nagy erővel a fején megütötte a sértettet, aki emiatt a földre zuhant.

Ezután szúrt

Az ügyészség szerint a vádlott elhatározta, hogy a házban lévő értékek megszerzése érdekében megöli a házaspárt, ezért a konyhaasztal fiókjából elővett késsel először az eszméletét időközben visszanyerő férfit szúrta meg többször, majd ezután egy másik késsel az akkor már menekülni próbáló nőt.

A bántalmazás következtében mindkét idős ember a helyszínen meghalt.

A vádlott ezután átkutatta a családi ház minden helyiségét, és onnan különböző tárgyakat, valamint készpénzt tulajdonított el.

Februárban kezdődött újra a nyomozás

A Fővárosi Főügyészség az üggyel kapcsolatban felmerült új információk alapján 2014 februárjában rendelte el a nyomozást, amit korábban azért szüntettek meg, mert az elkövető ismeretlen volt. Az újonnan elrendelt nyomozás eredményeként 2014 áprilisában fogták el a vádlottat.

Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, genetikai szakértői vizsgálat alapján azonosították a vádlottat.