Kitiltási ügy: nem vádolt meg konkrét személyt az USA

LMP sjatótájékoztató
LMP sjatótájékoztató
Vágólapra másolva!
A kitiltási botrány és a paksi bővítés állt a középpontban André Goodfriend és az LMP két társelnökének találkozóján. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője hivatalában fogadta Szél Bernadettet és Schiffer Andrást. 
Vágólapra másolva!

A megbeszélés egyik apropója Schiffer András levélváltása volt André Goodfrienddel, így nem csoda, hogy a kitiltási botrány volt a hosszúra nyúlt találkozó egyik lényegi eleme. Az LMP társelnöke legfőképpen arra volt kíváncsi, merült-e fel a kitiltott személyekkel kapcsolódóan a magyar jog alapján konkrét bűncselekmény gyanúja, és ha igen, ezt az információt az amerikaiak átadták-e a magyar félnek.

Szél Bernadett és Schiffer András az amerikai nagykövetségen járt Fotó: Bielik István - Origo

Nem vádoltak meg konkrét személyt

„André Goodfriend válaszában világossá tette, hogy konkrét személyt, konkrét bűncselekménnyel nem vádoltak meg. A kitiltott hat személy az ügyvivő szerint az ide vonatkozó elnöki proklamációt sértette meg, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar jog szerint bűncselekményt követtek el” – mondta Schiffer.

Az ellenzéki politikus ugyanakkor rámutatott, hogy nem minden bűncselekmény, amit korrupciónak hívunk. Schiffer András szerint például az LMP kormányra kerülése esetén számtalan olyan lobbicselekmény üldözendő lenne Magyarországon, amelyek ma legálisak.

A kitiltási botrányról és Paksról is beszéltek Goodfrienddel Fotó: Bielik István - Origo

"A felelősség Orbán Viktoré"

Az LMP frakcióvezetője szerint tehát a magyar hatóságokhoz nem került át konkrét bűnügyi információ, az amerikaiak által kifogásolt adatok ugyanakkor a magyar félnek is a rendelkezésére állnak. Schiffer András ezért úgy gondolja, továbbra is Orbán Viktor miniszterelnököt terheli "felelősség és a mulasztás" az ügyben, mivel minden eszköze meglenne arra, hogy kiderítse, mely magyar hivatalos személyeket, milyen indokkal tiltottak ki az Egyesült Államokból.

Nem gond az üzlet Moszkvával

A találkozón a paksi bővítés is szóba került, Szél Bernadett szerint André Goodfriend ezzel kapcsolatban azt mondta, azzal nincs problémájuk, ha valaki Oroszországgal üzletel, a gondot a kormányzati lépések átláthatóságának hiánya jelentheti.

Szél Bernadett, Schiffer András és André Goodfriend fotót is készítettek Forrás: Amerikai Nagykövetség

„Minket is aggodalommal tölt el a túlzott függés Oroszországtól, de ahhoz, hogy Magyarország, vagy bármely európai ország ezt oldani tudja, partnerekre van szükség, adott esetben az Egyesült Államok szerepvállalására is” – mondta a politikus.

A társelnökök azt is jelezték az amerikai ügyvivőnek, hogy az LMP szerint Magyarország és az egész bolygó érdekeivel ellentétes az Egyesült Államok és Európa közötti tervezett szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet ezért nem is támogatnak.