Elárverezik Al Pacino Tony-díját és Golden Globe-díját

Al Pacino
Vágólapra másolva!
Elárverezik Al Pacino Tony-díját és Golden Globe-díját - jelentette be csütörtökön az aukciót lebonyolító Goldin árverési ház tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

Ken Goldin szerint rendkívül ritka, de az is meglehet, hogy először fordul elő, hogy egy színész Tony- és Golden Globe-díjára egy aukción lehessen licitálni. A Tonyt 10 ezer dolláros (2,6 millió forintos), a Golden Globe-ot 25 ezer dolláros (6,7 millió forintos) kikiáltási áron bocsátják áruba. ű

Összehasonlításként: John Wayne Golden Globe-díja, amelyet A félszemű seriff főszerepéért kapott, 2011-ben 143 ezer dollár fölött kelt el. Goldin arra számít, hogy Al Pacino díjáért is legalább tízszeres árat ad majd a győztes licitáló.

Forrás: Origo

A New Jersey-i székhelyű Goldin árverésén január 12. és február 7. között fogadják a liciteket. Az aukciósház más hírességek relikviáit is eladásra kínálja.

A Tony-díjat Al Pacino 1969-ben kapta a Does a Tiger Wear a Necktie? című színműben nyújtott alakításáért. A kalapács alá kerülő Golden Globe (Arany Glóbusz)-szobrot pedig 1973-ban vehette át a Serpicóban eljátszott zsaruszerepért.

Forgatókönyv és aranyóra

A Tony és a Golden Globe szabályzatában is szerepel a kitétel, hogy eladás előtt fel kell ajánlani a díjat a kibocsátó szervezetnek, ám Al Pacino még a rendelkezés előtt kapta elismeréseit, így azokra nem vonatkozik. A színész mentorának és menedzserének, Martin Bergmannak adta a két díjat. Most Bergman bocsátja áruba azokat a Goldin aukciósházban.

Az árverés tételei között lesz még Al Pacino hét filmjének saját forgatókönyvi példánya és egy arany Rolex karóra is, amellyel Pacino szintén Bergmant ajándékozta meg. Az órába belegravíroztatta az alábbi sort: "B. úrnak szertettel P. úr".