Megvan Novák Előd utódja, mégsem mond le

parlament, országgyűlés, plenáris ülés, Novák Előd, Balczó Zoltán, Jobbik
Vágólapra másolva!
Bár megígérte, egyelőre nem mondott le a Novák Előd az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöki posztjáról. Pedig úgy tudjuk, már meg is van az utódja. A szocialisták másik posztjáról is lemondatnák a Rikárdó-ügy miatt.
Vágólapra másolva!

Nem akar állást halmozni

A jobbik politikusa azután jelentette be december végén, hogy megválik az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöki posztjáról, hogy korábban, még novemberben a testülethez tartozó népesedési albizottság vezetőjének választották.

Novák Előd a februári plenáris ülésen mond le ténylegesen az alelnökségről Fotó: Origo

Akkor arra hivatkozott, hogy nem akar állást halmozni, és bár az albizottság elnöki posztja pluszpénzzel nem jár, komolyan veszi azt, hogy „a legnagyobb probléma a népességfogyás." A főbizottsági alelnöki posztját az Origo információi szerint frakciótársa, Vágó Sebestyén kapja.

Egyelőre nem mondott le

A bejelentés óta ugyan több, mint egy hét telt el, de Novák előd még nem mondott le az alelnöki posztról. Ezt a jobbikos politikus az Origo kérdésére azzal magyarázta, hogy a cseréről a Jobbik frakcióban, majd az Országgyűlés plenáris ülésén - várhatóan február közepén - kell döntést hozni.

Az MSZP mindenről lemondatná

Az MSZP-s Korózs Lajos - már a bejelentése után - azért sürgette Novák lemondását a bizottság alelnöki posztjáról, sőt az albizottság elnökségéről is, amiért Novák az év első babájaként született Rácz Péter Rikárdó kapcsán arról írt a Facebookon: „azért persze szaporodik a magyar is".

Novák Elődtől a szilveszter éjjel világra jött baba apja később nyílt levélben várt bocsánatkérést a bejegyzés miatt. A Jobbik képviselője viszont közölte: nem kér bocsánatot, szerinte nem cigányozott, sőt inkább ő várja el, hogy az apa megkövesse.