Tizennégy éves Orbán-cikket igazít helyre a miniszterelnökség

Orbán Viktor megnyitja az Agrár vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Kecskemétre költöztetett központját
Orbán Viktor megnyitja az Agrár vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Kecskemétre költöztetett központját
Vágólapra másolva!
Már 2001-ben cáfolta a Magyar Távirati Iroda Orbán Viktor kijelentését, amely szerint Magyarországnak több millió bevándorlóra lenne szüksége. 
Vágólapra másolva!

Hiába keringenek az interneten Orbán Viktor bevándorlást támogató mondatai, a Magyar Távirati Iroda már 14 éve pontosította a magyar kormányfő rosszul idézett szavait, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén mondott 2001. június 8-án - hívta fel figyelmünket a Miniszterelnöki Hivatal.

Orbán Viktor nem csak ma, 14 éve sem támogatta a bevándorlást Fotó: Bielik István - Origo

A magyar sajtóban 14 éve megjelent tudósítások szerint Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarországnak több millió bevándorlót kellene befogadnia a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét.

„Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani” – idézték a miniszterelnököt az akkori tudósítások, amelyeket az elmúlt napokban több helyen is idéztek, miután Orbán Viktor vasárnap Párizsban arról beszélt, hogy a gazdasági bevándorlás rossz.

Határon túli magyarokra gondolt

Csakhogy Orbán Viktor már akkor sem a külföldi állampolgárok gazdasági bevándorlását támogatta, hanem a határon túli magyarokra gondolt.

A Magyar Távirati Iroda ugyanis 2001. június 8-án helyreigazítást közölt, mert az előző napi az Orbán Viktor az AmCham üzleti ebédjén című anyagukban pontatlanul idézték a miniszterelnököt.

A teljes helyreigazítás így szólt 2001-ben:

„A csütörtöki tudósításban közölttel szemben Orbán Viktor az üzleti ebéden kérdésre válaszolva a következőt mondta: "Hogyha fent akarjuk tartani a gyors gazdasági növekedést Magyarországon, ehhez 10 millió magyar nem elég, a soron következő néhány évben be kell fogadnunk néhány millió embert munkaerőként a szomszédos országokból. Több mint 4 millió magyar él a határokon túl, fontos, hogy olyan országot teremtsünk, amely vonzó a régióban."

A párizsi megemlékezésen Orbán Viktor is ott volt (a kép jobboldalán) Forrás: AFP/Philippe Wojazer

Nincs szükség bevándorlókra

Orbán Viktor a múlt vasárnap említette újra a bevándorlást, miután Párizsban részt vett a párizsi terrortámadások áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen. A kormányfő egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani.

Szavait pár nappal később a kormányszóvivő is megerősítette. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, hogy Magyarország egy rendkívül szigorú, a gazdasági bevándorlást megakadályozó új szabályrendszer létrehozásában érdekelt.

A szóvivő közölte, Magyarország mindig is következetes álláspontot képviselt a bevándorláspolitikával kapcsolatban.

Török Gábor: Orbán árkot ás

Orbán Viktor vasárnapi szavait rengetegen kritizálták. Felszólalt ellene az ellenzék, bírálták civilek, és az amerikai ügyvivő is odaszúrt egyet.

Török Gábor politológus az ATV-ben úgy fogalmazott, Orbán árkot ás a bevándorlásellenes nyilatkozattal. Az elkemző a Facebook-oldalán megosztotta Orbán 2001-es nyilatkozatát. Szerinte csökken a Fidesz támogatottsága, ezért a kormányfőnek arra kell koncentrálni, hogy megtartsa a megmaradó szavazókat, ássa az árkokat és a szavazótábora számára kedves gondolatokkal jöjjön elő.

Török azt mondta Orbán „gyakran konfliktusos, alapvetően ideológiai vitával” jön elő, amikor ilyen helyzetbe kerül.