12 fő bűnt talált az LMP a földtörvényben

2014-től érvényes agrártámogatások, földtörvény, harc a földekért, traktor
Mindenki traktort vagy kombájnt akar
Vágólapra másolva!
Az LMP szerint kiderült, hogy az Európai Unió által is kifogásolt földforgalmi törvény megbukott, mert nem szolgálja sem a helyben maradást, sem a helyi foglalkoztatást, sem a vidékfejlesztési célokat. 
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki párt alapvető változtatásokat javasol a jogszabály "tizenkét fő bűnének" kijavítására, amelyek közül a legsúlyosabbnak a nagybirtokrendszer erősítését tartja - közölte Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője.

Terjednek a nagyüzemek

A jogszabály hibáit sorolva a politikus kifogásolta, hogy az az üzemszabályozási törvény megalkotása nélkül nem védi meg a földet a nagyüzemektől, de a spekulatív célú földszerzéstől sem tud megfelelő védelmet biztosítani.

Nem alkalmas

A törvény hibája még, hogy nem szolgálja a vidékfejlesztést és a helyi foglalkoztatást, nem segíti elő a kis- és közepes birtokok erősödését, és mivel azt jelenlegi formájában nem fogadja el az unió, hosszabb távon nem alkalmas a termőföld megvédésére - jelentette ki.

Az LMP szerint fércmunka a földtörvény Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

Káosz az elosztásban

Hozzátette: továbbra is káosz övezi az állami földek elosztását, és drasztikusan lelassult a földforgalom. Nem rendezett az osztatlan közös tulajdon kérdésre, és a törvény senkitől sem védi a helyben lakókat, legfőképp a politikától nem – fogalmazott a képviselő. A jogszabály által nem erősödnek a helyi piacok – folytatta bírálatát Sallai R. Benedek -, nem érvényesülnek a helyi gazdaságfejlesztési célok.

Fércmunka

A politikus fércmunkának minősítette a 2013-ban elfogadott jogszabályt, amelyet azóta is "toldozgatni-foldozgatni" kell, és amely ellentétes célokat valósít meg, mint amelyeket megfogalmaz.

Vasárnap

Sallai R. Benedek a vasárnapi pihenőnapról azt mondta: az a termelőket is sújtja, áruik ugyanis nem juthatnak el a nagybani piacról a kereskedőkhöz. A képviselő a jogszabály visszavonását szorgalmazta, mondván, az csak akkor vezethető be, ha a bérszínvonal eléri az uniós szintet, ugyanakkor a vasárnapi munkavégzés nem csak a kereskedelemben dolgozók családi életét érinti.