Elhalasztották a Biszku-pert

Az 1956-os forradalmat követő megtorlások kapcsán háborús bűntettel vádolt Biszku Béla tárgyalása
Biszku Béla egy korábbi tárgyaláson
Vágólapra másolva!
Elhalasztotta a Biszku Béla elleni másodfokú büntetőpert az eljáró bírói tanács a védelem elfogultsági kifogása miatt a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken.
Vágólapra másolva!

Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatban háborús bűntett és más cselekmények miatt tavaly első fokon, nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélt 94 éves Biszku Béla a pártállami diktatúra belügyminisztere volt a vádbeli időszakban.

Biszku Béla egy korábbi tárgyaláson Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A pénteken megkezdődött másodfokú eljárásban a védő elfogultsági kifogást terjesztett elő, melyben kifogásolta többek között azt, hogy a magyar igazságszolgáltatás pártatlansága kétségbe vonható, továbbá, hogy Biszku ügyében személyre szóló jogalkotás történt, politikai hecckampány folyt és hadbírók járnak el.

Irány Strasbourg?

Az ügyvéd jelezte azt is, hogy indítványa elsősorban egy majdani strasbourgi bírósághoz intézett beadványának előkészítését szolgálja.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője a tárgyalást követően a bíróság épületében újságíróknak azt hangoztatta: sajnálják, hogy folyik tovább az időhúzás és továbbra sem kerül börtönbe egy "tömeggyilkos". Az elfogultsági kifogást a tábla egy másik tanácsa bírálja majd el.