Vida Ildikó menesztését sürgeti az Együtt

Vágólapra másolva!
Az Együtt felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra az Egyesült Államokból kitiltottak névsorát, és mentse fel Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét tisztségéből.
Vágólapra másolva!

Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy megérkezik Magyarországra az Egyesült Államok új nagykövete, Colleen Bell. Az Együtt néhány tanáccsal segíteni akar a kormánynak, hogy jobb legyen a két ország közötti kapcsolat - tette hozzá. Azt tanácsolják a kormánynak, hogy Vida Ildikó mellett minden olyan kormánytisztviselőt és államigazgatásban dolgozót mentsenek fel, aki érintett a kitiltási ügyben - mondta.

Szégyenteljes eljárás

Azt is javasolja az Együtt, hogy a kormány hatékony eszközökkel lépjen fel a korrupció ellen. Felszólították továbbá az ügyészséget és Vida Ildikót, hogy zárják le az André M. Goodfriend, az Egyesült Államok magyarországi ügyvivője ellen indított eljárást, mert az "szégyenteljes és nem vezet sehova".

Bizonyítékok

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz 2014. december 4-i számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: "azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is".

Feljelentés

Futó Barnabás, Vida Ildikó ügyvédje december 11-én közölte, hogy a NAV elnöke feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség nény nappal később jelentette be, hogy nyomozást rendeltek el a NAV elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.

Magyarország érdeke

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában Magyarország érdekének nevezte, hogy mielőbb lezárja a nyitott politikai kérdéseket az Egyesült Államokkal, de ehhez - mondta - nem elég a magyar fél nyitottsága és készsége, az amerikai oldalon is erre van szükség.

Szijjártó Péter azt mondta, komoly reményeket fűz az új nagykövet érkezéséhez. Közölte: az Egyesült Államok eddig semmilyen bizonyítékot, dokumentumot nem adott át a korrupciós vádak alátámasztására, ezért a legfőbb ügyész kérésére levéllel fordult az amerikai külügyminiszterhez, hogy jogi, bírósági eljárás keretében ismerhessék meg adott esetben a bizonyítékokat, amelyek a vádak alapját képezhetik.