Megvan az időpont, hogy mikor jön Putyin

Vágólapra másolva!
Február 17-én érkezik Budapestre Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában. 
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin legutóbb 2006-ban járt Budapesten, akkor az üzleti kapcsolatok megerősítése miatt tárgyalt a Gyurcsány-kormánnyal. Korábban nagy volt a titkolózás a találkozó időpontjáról. Január 12-én az orosz elnöki hivatal az Origo megkeresésére azt írta, hogy a budapesti tárgyalás napjáról egyelőre nincs információjuk, az ugyanis még nem szerepel az elnök naptárában.

Szijjártó Péter bejelentette az időpontot Forrás: MTI/Mohai Balázs

Megvan az időpont

Szijjártó Péter szerda reggel jelentette be, hogy már megvan a látogatás időpontja. A külgazdasági és külügyminiszter a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 17-én érkezik Budapestre. Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza.

Tüntetni fognak

Ezzel egy időben tüntetés is várható Budapesten. Ahogyan arról az Origo is beszámolt, ezt már korábban bejelentették a rendőrségen. A „Nem leszünk Putyin gyarmata!” elnevezésű megmozdulást a 60 ezren a magánnyugdíjakért Facebook-csoport szervezi.

A demonstrációra szerintük azért van szükség, mert – mint mondják – Orbán Viktor kormányfő kiszolgáltatja hazánkat az orosz elnöknek. A Százezren az internetadó ellen csapatával karöltve, ők fognak majd tüntetni egy nappal Angela Merkel német kancellár magyarországi látogatása előtt is (azaz február elsején). Mint mondják, megmozdulásukkal Orbán Viktor kormányfő „elnyomó politikájára” szeretnék felhívni az emberek figyelmét.

Merkel látogatása elismerésnek számít

Szijjártó Péter Angela Merkel érkezése kapcsán a műsorban azt mondta, hogy Magyarország számára Németország a legfontosabb külkereskedelmi partner. A német kancellár látogatása hazánk külpolitikájának az elismerése - hangsúlyozta a külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy Angela Merkel személyesen is jó kapcsolatban van a magyar vezetőkkel.