Vida Ildikó beperelte Horváth Andrást

Vágólapra másolva!
Jó hírnév megsértése és becsületsértés miatt három millió forintra perli Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a zöld dossziéról ismert volt adóellenőrt, Horváth Andrást. A bíróság visszadobta a keresetet.  
Vágólapra másolva!

Horváth András szerint ez az ügy a kitiltási botrányhoz és az általa nyilvánosságra hozott NAV-on belüli ügyekhez kapcsolódik. A volt adóellenőr az ATV Start című műsorában elmondta azt is, hogy szerinte az amerikai kitiltási botrány ráerősített az ő vádjaira, ezért indultak támadások ellene és az általa vezetett a Korrupcióellenes Szövetség tagjai ellen is. Elmondta azt is, hogy szerinte a folyamat azért juthatott idáig, mert semmiféle választ nem kaptak az általa feltárt NAV-on belüli visszaélésekre. Horváth András úgy véli, mások is számíthatnak perekre.

Kormányellenes tüntetésen mond beszédet Horváth András Fotó: Bielik István - Origo

Csütörtökön este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában Horváth András azt mondta, beperelték, de a bíróság visszadobta, mert nem volt benne megnevezve, hogy kinek a személyiségi jogait sértette meg, és jelen pillanatban még nem javították ki a keresetet. Erre harminc napot kaptak.

A korrupcióellenes csoport megalakulásáról, céljairól korábbi cikkünkben olvashat.