Őrizetben a csernelyi emberölés gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Huszonnégy órán belül elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették azt a férfit, aki a Borsod megyei Csernelyen történt emberöléssel gyanúsítható.
Vágólapra másolva!

Szabó-Berdár Csilla, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: péntek este érkezett telefonos bejelentés arról, hogy csernelyi családi házában holtan találtak egy 67 éves férfit. A helyszíni szemle adatai alapján a férfit az akkor még ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazta, hogy sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A rendőrök egy nap alatt elfogták a bűncselekmény elkövetőjét, előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették. R. Sándor 34 éves csernelyi lakossal szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást. A nyomozóhatóság kezdeményezi a megyei főügyészségen a gyanúsított előzetes letartóztatását – közölte a szóvivő.