Két és fél év börtön járt a húszmilliós csalásért

2015.01.26. 16:33

Jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nagykanizsai nőt, aki társasházi közös képviselőként körülbelül 20 millió forintot sikkasztott. A vádlott 1990 óta lakott abban a nagykanizsai társasházban, amelynek ügyeit 2010 októberéig közös képviselőként intézte.

A nő az általa kialakított munkamódszereket alkalmazta, de senki nem ellenőrizte. 2005 és 2009 között nem tett eleget a törvényben előírt beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sem. A dokumentumokból csak részben lehetett nyomon követni, hogy hova kerültek a lakók befizetései. A házi pénztárba befizetett összegek ugyanakkor jelentősen meghaladták a számlákkal, nyugtákkal igazolt kiadásokat. A közös képviselő a gondatlanságával az évek alatt több mint 20 millió forintos kárt okozott a társasháznak. A nő nem ismerte el a bűncselekményt.

A Nagykanizsai Járásbíróság tavaly nyáron már első fokon is bűnösnek mondta ki, és két és fél év börtönbüntetésre ítélte, ezenkívül eltiltotta öt évre az ingatlankezelési tevékenységtől, és négy évre a közügyek gyakorlásától. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, de a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék helybenhagyta az első fokon kiszabott ítéletet, így az jogerőssé vált.