Elvágta idős jótevője torkát

bűnügyi képek kés
Vágólapra másolva!
Valóságos erőddé alakította otthonát az idős asszony, de ez sem óvta meg a támadástól - az végzett vele, akin rendszeresen segített. A támadó félholtra verte, majd elvágta a nyakát. Pár ezer forintot vehetett el csak áldozatától.
Vágólapra másolva!

Brutális rablógyilkosság áldozata lett egy 67 éves asszony december 14-én, Polgárdiban - az idős nő holttestére fia talált rá, ő értesítette a rendőrséget is.

Ismerős hozta a halált

Az asszony tartott a betörőktől, otthonát többféle biztonsági rendszerrel is védte, nem sejtve, hogy ismerősétől kell tartania. Mivel erőszakos betörésnek nem volt nyoma, a rendőrök azonnal egy, a házba bejáratos embert kezdtek keresni.

Meg is találták a helybeli 41 éves férfit, aki nőismerősével egy nappal korábban is látogatást tett az áldozatnál, fémhulladékot szedtek össze. Az idős nő nem csak így segített a szegény sorsú férfinek, cigarettát, ételt adott, és ruhát is akart neki ajándékozni, a helyszínen az összekészített csomagot is megtalálták a rendőrök.

Váltogatott vallomások

A nyomozók még 14-én este elfogták a kéregető párost, akik tagadták, hogy közük lenne a gyilkossághoz. A férfi később viszont változtatott vallomásán: mint mondta, részt vett a bűnügyben, de csak megfigyelőként, a házba egy ismerőse ment be, ő a tettes.

Ezzel a késsel végzett 67 éves áldozatával a polgárdi gyilkos Forrás: SZILÁGYI FOTÓ: BARTALUS LAURA, FMRFK

Mint kiderült, ez a vallomás is hazugság volt: egy köztéri kamera felvételein a rendőrök felfedezték a 41 éves férfit a bűnügyi helyszín közelében, útvonalát feltérképezve pedig megtalálták a gyilkosság során használt, eldobált eszközöket is.

Végül elismerte

Ezután a tettes megtört, teljes beismerő vallomást tett: mint mondta, ő volt a gyilkos, említett társát csak bosszúból, egy korábbi sérelem miatt keverte az ügybe. Alapvetően csak lopni szeretett volna az idős asszonytól a háznál elvégzett munka után, de a nő rajtakapta: ezért egy svédkulccsal többször is lesújtott az áldozat fejére, majd késsel elvágta torkát.

Pár ezer forintért ölt

A gyilkosság után pár ezer forintot vitt el, amiből rendezte korábbi tartozásait. Az ügyben ügyében a Fejér megyei rendőrkapitányság folytat eljárást. A bíróság január 15-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, tudatta a Zsaru Magazin.