A mentőállomás mellett halt meg egy nő

Vágólapra másolva!
Mindössze 360 méterre a mentőállomástól a járókelők küzdöttek azért, hogy életben tartsanak egy idős asszonyt, aki végül meghalt. Az eset Budapesten, az egyik HÉV-megállóban történt. 
Vágólapra másolva!

Mindössze 360 méterre a mentőállomástól, a József Attila telepi HÉV-megállóban a járókelők küzdöttek egy idős asszony életéért – értesült a Blikk. Az asszonyban azonban végül az utcán halt meg.

A nőt unokája kísérte az orvoshoz, amikor a megállóban összeesett. Mint kiderült, leállt a szíve. Egy fiatal pár kezdte el az eszméletlen asszony újraélesztését. A szigetszentmiklósi esethez 15 kilométerről, Pesterzsébetről érkezett a mentő. 19 perc alatt ért a helyszínre, ahol több mint fél órán át küzdöttek az idős nő életéért.