Juhász Péter megadta a számlaszámát Simicskának

Simicska politikus autóban politikus autóban Budapest, 1999.augusztus 31.
Lemondott tisztségéről Simicska Lajos, az APEH elnöke. A képen: Simicska Lajos távozik hivatalából.
MTI FOTÓ. Illyés Tibor
MTI FOTÓ. Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Ez a számlaszámom, ha érted mire gondolok - írta Simicska Lajosnak Juhász Péter. A médiaháború újabb ütközete a legtöbb ellenzéki politikust reagálásra késztette. Mesterházy Attilát szórakoztatták a fejlemények, a DK-s Oláh Lajos úgy tűnik, „az ellenségem ellensége a barátom" elvét vallja, Szanyi Tibor Orbánt félti, Szigetvári Viktor pedig csak hátradől és kávézik.
Vágólapra másolva!

„LAJOS! Rogán is egy geci! Ez a számlaszámom, ha érted mire gondolok" – írta ki a fideszes Rogán Antallal ingatlanügyi háborúban álló Juhász Péter a Facebookra. Az Együtt politikusa a Simicska Lajos és Orbán Viktor közti médiaháború legújabb ütközetét kommentálta így.

Gyurcsány Ferenc ugyan nem szólalt meg az ügyben, de pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője megtette. Gréczy Zsolt szerint „azzal, hogy Simcska Lajos testnedvhez hasonlította Orbán Viktort és Bayer Zsoltot, a magyar közvélemény betekintést nyert a keresztény és nemzeti kormányzás mindennapjaiba." Hozzáfűzte: „az ondó-gate kapcsán várom a szövetséges KDNP álláspontját..."

A DK álláspontja egyébként az, hogy „amit látunk a maffiakormányok napi ügymenete, időnként elindul a leszámolás a keresztapa és az oligarchák között."

Az Együtt társelnöke, Szigetvári Viktor nyugalommal szemléli az eseményeket és azt írta ki a Facebookra: „Hátradőlök egy kicsit, és kérek egy kávét."

A DK-s Oláh Lajos azt a dilemmáját osztotta meg a Facebookon, hogy „morálisan vajh vállalható , hogy z ember Simicskának szurkoljon?" Hozzáfűzte: „Nem tudom, de a helyzetet élvezem!!"

Az MSZP korábbi elnökének, Mesterházy Attilának az a sommás véleménye: „Ki gondolta volna még reggel, hogy ilyen szórakoztató lesz a mai nap? És még hol a vége!„

Az MSZP európai parlamenti képviselője, Szanyi Tibor pedig új megvilágításba helyezte a médiaháború legfrissebb felvonását azzal, hogy jelezte: „Simicska és Orbán között az a nagy különbség, hogy S. pontosan ismerheti O. bankszámlaszámait."