Jogerősen is felmentették Hunvaldot és Weineket

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester
Vágólapra másolva!
Jogerősen is felmentette a bíróság Hunvald György volt VII. kerületi és Weinek Leonárd korábbi XIV. kerületi polgármestert a hűtlen kezelés vádja alól, mondván: nem állapítható meg bűncselekmény. A felmentő ítéletre Hunvald az Origónak úgy reagált: öt évet vettek el az életéből.
Vágólapra másolva!

Felmentette a bíróság a hűtlen kezelés vádja alól a Hunvald-Weinek tanácsadói szerződések ügyében a két fő vádlottat, Hunvald György volt VII. kerületi és Weinek Leonárd korábbi XIV. kerületi polgármestert. Csütörtökön a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a még 2013 októberében hozott elsőfokú, szintén felmentő ítéletet - erősítette meg az Origónak Sebes Péter, Hunvald védője.

Felmentette a bíróság Hunvald György volt VII. kerületi MSZP-s polgármestert Fotó: Origo

Az ügyvéd elmondta, hogy szóbeli indoklásában a bíró kiemelte „a magas színvonalú elsőfokú ítéletet", szemben a Központi Nyomozó Főügyészség 15 oldalas fellebbezésével, amelyet az indoklás szerint tételesen megvizsgáltak, de a bíróság egyik pontját sem tartotta megalapozottnak. Sebes megjegyezte: az indoklás szerint már az első fok is „teljes alappal" állapította meg a felmentést.

Hunvald György a jogerős ítéletet az Origónak úgy kommentálta: „öt évet vettek el ártatlanul az életemből". Hozzátette: Weinek és saját maga mellett a további hat – érintett tanácsadó - vádlott mindegyikét is felmentette a bíróság, amely ítéletében megállapította, hogy sem a tanácsadói szerződések konkrét összege, sem pedig az azokkal szemben álló teljesítmény nem kifogásolható.

A most jóváhagyott elsőfokú ítélet - szemben a vádirattal - megállapította, hogy "a bizonyítékok és az okiratok abba az irányba mutatnak, hogy valós megbízás és valós teljesítés" volt a tanácsadói szerződések mögött. A bíróság az ügyben 46 tanú meghallgatása után azt is jelezte: a kifizetések jogszerű fedezete is biztosított volt, a vádlottak a megbízásokkal nem lépték át a törvény adta kereteket.