Megkent rendőrökről beszélt egy védett tanú a Rohác-perben

Vágólapra másolva!
Minden rendőrt lefizetett Portik Tamás, állította egy védett tanú az Aranykéz utcai robbantás büntetőperében. Fel is sorolta az illető rendőröket, például a kor ismert nyomozóját. D. P.-t említette. Állítása felbőszítette a vádlottakat, heves szópárbaj kerekedett a tárgyalóteremben.
Vágólapra másolva!

Le volt fizetve minden rendőr; ha úgy dolgoznak, ahogy kell, másképp alakult volna a nyomozás - mondta egy tanú a négy halálos áldozatot követelő, másfél évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Portik Tamás és Jozef Rohác ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.

K. Gy. tanú - aki állítása szerint az 1990-es évek második felében Portik Tamásnak dolgozott, a pénzét kezelte - zártláncú videorendszer segítségével tett vallomást a tárgyaláson. Eltorzították az arcát is. Egyebek mellett azt mondta Portiknak: nem kevés pénzt fizettek a rendőröknek, hogy a biztonsági kamerák felvételei ne kerüljenek ki. A vádlott erre azt válaszolta, hogy a tanú hülyeségeket beszél, és felszólította, nevezze meg azokat, akik a fizetési listán voltak.

Megnevezte

A tanú említette S. I.-t, C. F.-et és a vádbeli időszak egyik legismertebb nyomozóját, D. P.-t is, akinek - állította - többször is vitt pénzt egy pasaréti lakásba.

Az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban a tanú azt mondta: D. körberohangált a helyszínen és leszereltette, elvitette a kamerákat anélkül, hogy mindezt szabályosan lepapírozta volna. Amikor pedig őt bevitték a rendőrségre, majd kiengedték - közölte K. Gy. - Portik Tamás már várta, és tudta, milyen vallomást tett a rendőrségen.

Havi 150 ezer

A tanú szerint az Aranykéz utcai nyomozást szándékosan félrevitték, például az orosz szál bedobásával. K. Gy. azt is mondta, hogy az 1990-es években havi 150 ezer forintot kapott Portik Tamástól a szolgálataiért.

A bűnüldöző hatóságok szerint az 1998-as Aranykéz utcai robbantás célpontja az olajügyek koronatanújaként számon tartott - Boros Tamásként ismert - Boros József Károly lehetett, akinek a rendőrségen tett, több alvilági alakra terhelő információkat tartalmazó videovallomása akkoriban már széles körben ismertté vált. A merénylet másik három áldozata és a húsz sérült vétlen járókelő volt.

Kigyúrt macik

A tanú szerint Boros Tamásnak nem volt jó híre a városban, azt beszélték, nem korrekt az üzletben, nagyon sok a haragosa. Nem is mászkált egyedül, általában "két kigyúrt macival jött" - fogalmazott.

Portik Tamás a vádbeli időszakban sokszorosította és a környezetében osztogatta az általa köcsögnek nevezett Boros Tamás rendőrségi vallomásáról készült videofelvételt, és arról beszélt, mi minden hangzott el ott és mi lesz ennek a vége - állította a tanú.

- tette hozzá a vádlottnak címezve. A tanú megemlítette, Portik Tamás egyik embere azt tanácsolta neki a robbantás időszakában, hogy ne menjen a belvárosba, az egyik ügyvéd ismerős pedig azt mondta: nincs tanú, nincs ügy.

Portik tagad

Portik Tamás szemenszedett hazugságnak titulálta mindazt, amit a tanú elmondott.

K. Gy. nem vállalta a szembesítést a tárgyaláson szintén zártláncú videorendszeren meghallgatott másik tanúval, Zs. I.-vel, aki korábban szintén Portik Tamás környezetéhez tartozott, és K. Gy. szerint állandóan Jozef Roháccal lógott.

K. Gy. arra hivatkozva nem vállalta a szembesítést, hogy fél, egy másik ügyben ugyanis terhelő vallomást tett Zs. I.-re.

Zs. I. elmondta, hogy 1999-ben meglőtték, azután rendszeresen fegyvert hordott, és két évig egyfolytában golyóálló mellényben járt.

Portik Tamás Zs. I.-nek azt mondta: "harminc hónapja előzetes letartóztatásban vagyok, nyolc hónapja nem láttam a családomat, zárkatársam rendőr, aki mindent elkövet, hogy nekem rossz legyen,

Mire a tanú: "Engem viszont fejbe lőttek, elvesztettem a családomat, az egész életemet felborítottátok, tíz évig illegalitásban voltam, bujkáltam.

Azzal kapcsolatban, hogy Zs. I. korábban azt mondta: 50 millió forintot vitt az Aranykéz utcai robbantásért Jozef Rohácnak, Portik Tamás felszólította Zs. I.-t, hogy esküdjön meg a gyerekei és a felesége életére, hogy igazat mondott!

- mondta a tanú.

- reagált Jozef Rohác.

"Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy te rendelted meg Boros megölését, csak nem robbantásra gondoltál, hanem fegyveres merényletre" - jelentette ki Zs. I.

A tanú hozzátette: most sem lehet nyugodt, hogy nem kap-e golyót a fejébe, de amikor letartóztatták, ügyvédje arra figyelmeztette, csak úgy szabadulhat a történetből, ha elmondja, amit tud.

Páncélököl is felmerült

Beszélt arról is, hogy amikor valakit az ügetőnél sikertelenül próbáltak megölni, Portik Tamás környezetében felmerült, a kórházban már páncélököllel lövik ki.

Zs. I. kezdett beszélni Portik Tamás olajos ügyeiről, a "vámhalasztásos történetekről" is, de a bíró jelezte, hogy ez most nem az Energol-ügy, erre nincs szükség.

Egyesített per

A Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác ellen tettesként, Portik Tamás ellen pedig felbujtóként, megbízóként előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt emelt vádat az Aranykéz utcai robbantás ügyében, és életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott mindkét vádlottnak.

A bíróság szeptemberben döntött arról, hogy a Fenyő-gyilkosság már csaknem befejezett büntetőperéhez egyesíti az Aranykéz utcai robbantás ügyét, miután Jozef Rohác mindkettőnek a vádlottja. Az ismert médiavállalkozót, a Vico-vállalatcsoport vezetőjét szintén 1998-ban ölték meg, az ügyészség szerint Jozef Rohác Budán, egy forgalmas kereszteződésben a sértett autójához lépett és közvetlen közelről lelőtte őt.

A tárgyalás rendjét csütörtökön is géppisztolyos, golyóálló mellényes, maszkos kommandósok vigyázták.