Vizitdíj nem lesz, de aki az állami alapellátásnál többet akar, annak a magánegészségügyet kell igénybe vennie - mondta Tuzson Bence, aki szerint a reklámadóról Lázár János talán még Simicska Lajossal is egyezet. A Fidesz szóvivője a P+ Tv vendégeként arról is beszélt, hogy nem aggasztja a Jobbik erősödése, és megvédik, sőt folytatják a rezsicsökkentést.

Az interjú röviden:

  • Lázár János dönti el, egyeztet-e a reklánadóról Simicska Lajossal
  • Az Orbán-Putyin találkozó legfontosabb kérdése a gáz
  • Megengedhetetlen az, hogy egy ország egy másik ország területét elfoglalja, megszállja
  • Fel sem merült a vizitdíj bevezetése, de racionalizálni kell az ellátórendszert
  • A rezsicsökkentés eredményeit meg kell óvni, az állami szolgáltatót pedig kiterjeszteni


A kihelyezett frakcióülésen volt-e szó arról, hogy a lassan befogja a Fideszt a Jobbik?

Ezzel nem foglalkoztunk, nem a múltról szólt a frakcióülés, hanem a jövőről. Meghatároztuk azokat az irányokat, amelyekkel foglalkozni fogunk. A bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének megerősítése, tehát a keményen dolgozó emberekért szeretnénk a munkát folytatni. A következő intézkedések is erre vonatkoznak.

Vidéken egyre több polgármesteri választást nyer a Jobbik. Nem félnek?

Nem nevezném hatalmas áttörésnek, de természetesen oda kell figyelni minden jelenségre a társadalomban. Nem választási kampányban vagyunk, ahol be kell mutatkozni. A következő időszaknak a cselekedeteinkről kell szólnia, az emberekért kell dolgoznunk és természetesen be kell mutatni az eddig elvégzett munkálatokat. Sok kritika érte a forintosítást, amikor bevezettük, de ma már mindenki dicséri, most már nemzetközi érdeklődés is van iránta.

Attól nem félnek, hogy a fiatalok körében népszerű a Jobbik?

A fiatalokért amúgy is nagyon sokat kell tenni, de az ő életük és életkilátásaik nem lehetnek csak kampánycélok, egy nemzet szempontjait kell figyelembe venni. De az igaz, hogy amilyen az ifjúságunk, olyan lesz később a jövőnk. Gondolok itt a nemzeti sportra, az oktatásra és így az oktatás kérdése a frakcióban is kiemelt téma volt. Foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, hogy az általános és középiskolai oktatásban nagyon magas a lemorzsolódás. Ezzel kapcsolatban több javaslat is felmerült, példaként a 9 osztályos megoldások.

Simicska Lajos média portfóliójának vezetősége felmondott. Sokan találgattak arról, hogy lesz-e Simicska és Orbán Viktor között háború.

A reklámadó kapcsán merültek fel ezek a kérdések. Fontos a reklámadó kapcsán, hogy most egy sávos rendszer van Magyarországon, ez a jelenleg életben lévő szabály, amellyel kapcsolatban az Európai Unió jelezte, hogy ezt nem feltétlenül fogadja el, sőt, esetleg kötelezettségszegési eljárást fog indítani Magyarországgal szemben. Szeretnénk elébe menni ennek, így egyeztetést folytattunk az EU-val és az érintettekkel is fogunk. Erre kapott felhatalmazást Lázár János. Természetesen, amikor ilyen kérdés merül fel akár jobbról, akár balról, valakinek az érdeke mindig sérül.

Lázár János Simicska Lajossal vagy média portfóliójával is egyeztet?

Ezeket Lázár Jánosnak kell eldönteni, hogy kik azok a szereplők, akikkel egyeztetni fog.

Tuzson Bence szerint nem kizárt egy Lázár-Simicska egyeztetés semFotó: Polyak Attila - Origo

Dugódíj egyelőre nem lesz, viszont 2016 végén, 2017 elején bevezethetik, ha nem akarjuk visszafizetni a 4-es metróhoz kapott uniós 180 milliárd forintos támogatást. Hogy fog ez kinézni?

Hogy ezt hogyan tervezik, az egy fővárosi kérdés, nem kifejezetten a frakcióra tartozik. De Tarlós István mindent megtett azért, hogy méltón lehessen kezelni a témát, hiszen nem ő, hanem elődei kötötték a megállapodást. Sokat dolgozik azért, hogy minél kevesebb lehessen, és minél később vezessék be a dugódíjat. Természetesen mindenkinek érdeke az, hogy kevesebb legyen, és minél többen használják a tömegközlekedést. Egyfajta ösztönző lehet, de ha nem vezetik be, akkor vissza kell fizetni a támogatást.

A 2016 vége, 2017 eleje a kormányzati ciklus közepe. Nem félnek a népszerűségvesztéstől?

A kormányzás nem csak a népszerűségről szól, nem kell minden pillanatban a népszerűség csúcsán lenni. Megfelelő, felelős döntéseket kell hozni minden tekintetben. Akkor kell választást nyerni, amikor választunk, nem pedig a kettő között kell megnyerni, de ha valaki egy választáson felhatalmazást kap, akkor nem arra kap felhatalmazást, hogy azt csinálja, ami népszerűséget hoz, hanem kormányozni kell.

Nem kell minden pillanatban a népszerűség csúcsán lenniFotó: Polyak Attila - Origo

Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő héten Magyarországra érkezik. Lesz szó arról, hogy meghosszabbítják a gázszerződéseket. Önmagában ez indokolná azt, hogy egymaga jöjjön tárgyalni ebben az ügyben?

Ennek a találkozónak a legfontosabb kérdése a gáz. Tudnunk kell, hogy tulajdonképpen Magyarország egy csövön függ, ezen keresztül kapjuk a gázt Oroszországból. Máshonnan még nem tudjuk teljesen kiváltani ezt a függőséget. A magyar háztartások nagy része gázzal fűt, és az erőművek is. Tehát ha holnaptól nem lenne gázunk, akkor nem lenne mivel fűteni. Ez elég fontos ahhoz, hogy egy miniszterelnök és egy államelnök személyesen beszélik meg, hiszen hosszú távú gázszerződés szűnik meg, és ezt a problémát meg is kell oldani. Nekünk hosszú távon is gondoskodni kell arról, hogy megoldott legyen a fűtés és az energiaellátás.

Amikor itt járt Angela Merkel német kancellár, akkor Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Oroszországtól energetikai függőségben vagyunk. Ez utalhat arra, hogy ők ketten beszéltek a hosszú távú gázszerződés megkötésének körülményeiről?

Természetesen Németország támogatja azt, hogy Magyarország meg tudja oldani energiafüggőségét. Németországnak az északi áramlaton keresztül ez megoldódott, Magyarországnak nincsen ilyen vezetéke. Németországba nem háborús övezeten keresztül megy a gáz. Magyarországnak háborús övezeten keresztül megy a gázvezeték. Mi a békés megoldásban vagyunk érdekeltek ugyanúgy, ahogy a németek is. Örülünk annak, hogy a német kancellár sokat dolgozik a békés megoldáson.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Magyarország békés megoldásban érdekeltFotó: Polyak Attila - Origo

Gazdasági szakemberek szokták emlegetni, hogy ha valahol az oroszok szerződést kötnek, akkor mást is kérnek, kvázi csomagban állapodnak meg.

A hosszú távú gázszállítás külön kérdés, külön megállapodás szokott lenni. A gázt el kell adni, természetesen építik is a felvevőpiacot az oroszok, erre vonatkozó jelzés, hogy Törökország felé a csövet meg fogják építeni és Törökországba gázt fognak vinni. Természetesen a függőség ott van benne, hogy mi mástól nem nagyon tudjuk megvenni ezt a gázt.

Van arra esély, hogy újabb gazdasági szankciókat vezessenek be, vagy a meglévőket hosszabbítsák meg? Magyarország, hogy áll a kérdéshez?

Nagyon finoman kell kezelni ezeket a kérdéseket. Nyilvánvalóan megengedhetetlen az, hogy egy ország egy másik ország területét elfoglalja, megszállja, vagy, hogy segítsen az olyan csapatoknak, amik egyébként az ország felelős kormánya ellen harcolnak. Ebben a politikában kemények vagyunk és támogatjuk szövetségeseinket. Eszközök tekintetében természetesen nem feltétlenül értünk egyet a szankciók bevezetésével. Itt békés megoldás kell, hogy létre jöjjön. Magyarországnak elsősorban saját érdekeit kell figyelembe venni. Például hogy a szomszédságában béke legyen, valamint azt is hogy meglegyen a hosszú távú energiaellátás. Magyarország kiszolgáltatottsága attól függ természetesen, hogy milyen területekre terjednek ki ezek a szankció. A mezőgazdasági termékek tekintetében ez érint minket. Messziről, az Egyesült Államokból ez egészen máshogy néz ki, mint például Európából. Az európai országok inkább elszenvedői ennek, mint Amerika. Nemrég láttam egy elemzés, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok nyert, az európai országok pedig veszítettek ezzel kapcsolatban.

Nem feltétlenül ért egyet a Fidesz az Oroszország elleni szankciókkalFotó: Polyak Attila - Origo

Felmerült az is hogy átalakítják az egészségügyet. Van arra esély, hogy bevezetnek egy átgondolt vizitdíjat?

Semmiképpen. Fel sem merült a vizitdíj. Racionalizálás kell. Ha például egy területen két kórház van egymáshoz közel, akkor az egyiket meg kell erősíteni. Egészen sok pénzt költöttünk az utóbbi időszakban a kórházakra, egészségügyi intézmények felújítására. 500 milliárd forint ment el erre az utóbbi időszakban, ami a 1990-es évek óta példátlan. Budapestnek adósai vagyunk, ezért a frakcióülés hozott egy döntést, amely tekintetében megoldható anyagilag is Budapesten egy új kórházat létrehozni. Egy új ellátó központtal modem körülmények között, megfelelő színvonalon el lehet látni a budapesti betegeket.

Budán, Pesten, északon vagy délen gondolják felépíteni?

Több elképzelés is van erre vonatkozóan. Van olyan elemzés, ami inkább Budára tenné, de ezt a döntést az egészségügyi kormányzatnak kell meghozni.

Van szó arról, hogy aki többet fizet, az jobb szolgáltatást kap, mindezt az állami rendszeren belül?

A magán és állami szolgáltatási rendszert szét kell egymástól választani. Nem szabad összekeverni ezeket. Tehát az állami egészségügyi alapellátásokat mindenképpen meg kell oldani. Aki többet szeretne, az átmehet a magánegészségügybe. Ezzel kapcsolatos, hogy a háziorvosi rendszert megerősítjük. Plusz 10 milliárd forintot kap a háziorvosi rendszer annak érdekében, hogy azon a ponton ahol egyébként a beteg először találkozik az orvosával, ott oldjuk meg a problémát és ne menjünk feleslegesen más intézménybe.

Aki az alapellátásnál többet szeretne, válassza a magánegészségügyetFotó: Polyak Attila - Origo

Béremelése, infrastruktúra-fejlesztésre vagy eszközpark-fejlesztésre kell-e gondolni?

Ott a bérezés máshogy alakul természetesen. Az eszközellátás, és a rendelők minősége emelésére, javítására van esély.

Jelenti ez azt is, hogy az állami tulajdonban lévő kórházak VIP-osztályaiként emlegetett fizetős szolgáltatásokat megszüntetik?

Ne menjünk ennyire előre, egy elvi döntés született, a szakmai részt az egészségügyi kormányzatnak kell kidolgozni.

Hogyan tudják megóvni a rezsicsökkentést?

A rezsicsökkentés az egyik legnagyobb eredménye volt az elmúlt négy évnek, és ezt meg kell óvni. Ez nem csak egy mondás, hanem az Európai Unióban tényleg vannak olyan törekvések, hogy szabályozzák az energiapiacot és uniós hatáskörbe vonják. Ez nekünk nem érdekünk, a magyar rendszer egy jól működő rendszer, ami olcsó rezsit tesz lehetővé a családoknak. Míg korábban régiós szinten is fizetésarányosan a legmagasabb díjat mi fizettük, mostanra ez már nincs így. Fel kell hívni Brüsszel figyelmét erre. A rezsiszolgáltatásban pedig a Főgáz alapján az állam nonprofit alapon gázszolgáltatást fog nyújtani a lakosság számára, ami versenyképes tud lenni a szolgáltatókkal. Egy éven belül az elektromos szolgáltatást is szeretnék bevonni ebbe és hosszú távú terveink között pedig a távhőszolgáltatások vannak.