Élve elégettek 45 embert az Iszlám Állam fegyveresei al-Baghdadi városában. 

A dzsihadisták múlt héten foglalták el az Irak nyugati felén található települést, amely mindössze nyolc kilométerre van egy légibázistól, ahol amerikai katonák százai állomásoznak.

Nem tudni, miért öltek

A helyi rendőrség vezetője a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy az áldozatok közül néhányan valószínűleg a biztonsági erők tagjai voltak. A többieket még nem sikerült azonosítani, valamint a hatóságok azt sem tudják, miért kellett meghalniuk.

A rendőrparancsnok elmondta, hogy az iszlamisták jelenleg egy bázist támadnak, ahol a biztonsági erők családtagjai élnek és a nemzetközi közösség segítségét kérte.

Az Iszlám Állam február elején egy jordániai pilótát égetett el élve, brutális kivégzéséről pedig videót is készített.