A Google fordítóalkalmazása lehet a hibás abban, hogy egy grúz szervezet felmérése szerint az Eötvös Károly Intézet a gazdálkodásának átláthatóságára az elérhető ötből csupán egyetlen csillagot kapott.

Az intézet tudatta: a honlapjukon minden, az öt csillaghoz szükséges információ régóta elérhető, így a grúz szervezet a Google fordító alapján tévesen marasztalta el őket.

Az Eötvös Károly Intézet honlapjaForrás: Origo

Noha az Eötvös Károly Intézet (EKINT) a felmérést készítő grúz Transparify nevű szervezet által meghatározott átláthatósági feltételeknek magas szinten megfelel, a Transparify mégis a lehetséges ötből mindössze egy pontot adott a Majtényi László volt adatvédelmi biztos vezette Intézetnek – közölte az EKINT. Emlékeztettek, hogy erről a Magyar Nemzet is beszámolt.

Csakhogy – hívta fel a figyelmet az intézet – a Transparify nem vette figyelembe, hogy az EKINT honlapjának főoldaláról egy kattintással hat évre visszamenőleg elérhetőek a részletes közhasznúsági beszámolók – a legfrissebb a 2013-as –, így csak a honlap nem kellően gondos vizsgálata miatt juthatott téves eredményre a Transparify.

Ennek oka az intézet szerint az lehetett, hogy a Transparify által vizsgált országok közül egyedüliként a magyar szervezeteket nem magyarul értő szakértő vizsgálta, hanem a Google Translate segítségével mérték fel a szervezetek honlapjait. Ezt a Transparify vonatkozó jelentése maga is elismeri: a magyar szervezeteket "a Google Translate segítségével értékeltük".

A Transparifynál az EKINT kezdeményezte a minősítése felülvizsgálatát, mondván: a Transparify nem fordított kellő gondosságot az EKINT nyilvánosan, évek óta elérhető gazdasági adatainak áttekintésére. Az intézet jelezte: eltökéltségük nem változik, a mindenkori kormányzattal szemben minden körülmények között számon kérik az átláthatóság alkotmányos értékeit.