Már nem divat vonattal menekülni

2015.02.19. 17:59

Nemzetközi őrjárat is utazik a Keleti pályaudvarról Münchenbe tartó vonatokon, pedig a menekültek már csak elvétve próbálkoznak a vasúttal. Nem divat a taxi sem, a fuvart már osztrák és német rendszámú autók intézik, a kisebb hotelek pedig szépen profitálnak a koszovói népvándorlásból

Hova megy? - állított meg egy marcona rendőr a Keleti pályaudvaron, 8-as peron előtti kordonnál. Sajtótájékoztatóra - villant be a régi reflex, hogy az egyenruhásnak válaszolni kell, pedig miért magyarázkodjak csak azért, mert egy népes pályaudvaron sétálok.

Amerre a menekült sem jár

Ráadásul már kissé okafogyott nagy rendőri készültség: egy hete alig jár menekült a pályaudvarokon, jóval kevesebben próbálkoznak már a szerb-magyar zöldhatáron is, február 18-án összesen 231 határátlépőt tartóztattak fel a magyar hatóságok.

Február elején még százával voltak a Keletiben a koszovóiak albánokFotó: Bielik István - Origo

A pangást jól jelzi, hogy a szerdán munkába álló osztrák-német-magyar járőrszolgálat - akik miatt a ORFK sajtótájékoztatóját is összehívták - egy nap alatt mindössze három koszovóit fogott el a Keletinél, pedig két hete még százasával tolongtak a 8-as peron előtt, ahonnan a Nyugat-Európába tartó railjetek indulnak.

Nemzetközivé lett

A nemzetközi csoport összesen nyolcfős, 2-2 osztrák és német járőr dolgozik majd a készenléti rendőrökkel, heti váltásban. Szúrópróba szerűen ellenőrzik a főbb pályaudvarokat és persze a vonatokat is. A magyar rendőrök így szükség szerint Bécsig utaznak, és vissza a nemzetközi járatokon - mondta el Pethő Balázs alezredes. Beszámolója közben éppen egy újabb menekültet állítottak meg kordonnál posztoló rendőrök, két nap alatt így négyre nőtt a Keletiben elfogottak száma.

Már nem biztonságos a vonat és a taxi, a többség új módszerekkel próbálkozikFotó: Bielik István - Origo

Nyilatkozni, de nem ott és nem arról

A nemzetközi erőket Thomas Pöttsacher osztrák és Claudia Klinger német hadnagy képviselte: kedvesen mosolyogtak, de valamilyen jogi akadály miatt nem nyilatkozhattak a Keleti pályaudvaron. Erre a csak Münchenbe tartó railjeten kaptak engedélyt, és ott is csak aktuális küldetésükről beszélhettek: például arról, hogy segítenek magyar kollégáiknak a hamisított úti okmányok kiszűrésében, és mobil szkennerükkel rögtön összevethetik az utasok adatait a schengeni adatbázissal.

Nincs kivétel, a kisgyerekes családot is ellenőrzikFotó: Bielik István - Origo

Bécs sem úszta meg

Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy az utóbbi négy hónapban Bécset is elárasztotta a főként koszovói albánokból álló menekülthullám: vonatonként 20-50 bevándorló szállt le minden az osztrák főpályaudvaron, akik többnyire készséggel hagyták elfogni magukat, hiszen osztrák állampolgárságban reménykedtek. Az áradat azután kezdett apadni, hogy a szerb és magyar hatóságok szigorították a zöldhatár ellenőrzését.

Téli rendőrdivat

A rendőrnégyes újságírók előtt is ellenőrzést tartott az induló müncheni vonaton, ez azonban elfogott menekültek híján inkább hatott hatósági divatbemutatónak. Az utasok elképedve nézték a különböző egyenruhák parádéját, és a mögöttük csörtető operatőröket - végül, egy koszovói vándor sem szállt fel Kelenföldön vagy Tatabányán a vonatra.

A vonaton nem találtak senkitFotó: Bielik István - Origo

A menekültek hiánya nem meglepő, gyorsan reagáltak a fokozott készültségre, és vagy a migrációs útvonalon vagy a technikán változtattak. „Erre már napok óta nincsenek albánok, nem biztonságos nekik" - mondta Feri, a Keletinél parkoló taxis, aki szerint a koszovóiak  gyakran megvezetik a rendőröket: Szombathelynél lépnek meg, miközben Hegyeshalomnál várnak rájuk.

Nem kell a karperec

A vonat mellett már a taxi sem divat, mióta a hatóságok szigorúbban ellenőrzik és büntetik a sofőröket. Feri szerint igazságtalanul. „Ha jönnének, se vállalnék albán fuvart, nem akarok az őrsön hetvenkét órázni" - mutatja öszekulcsolt kezeit - "de nem értem, miért minket basztatnak, csak azért mert elviszünk egy ügyfelet. Beül a kocsiba, van pénze a fuvarra, nekem honnan kellene tudnom, hogy menekült? Nem kérhetem a papírjait, nem vagyok rendőr" - jegyezte meg dühöngve.

Dugig vannak albánnal

Feri szerint az új módi a külföldi szállító rendelése, aki lehet családtag vagy fizetett sofőr is. Mint mondta a "piti kis városszéli hotelek" most is dugig vannak albánnal, osztrák, német rendszámú kocsik állnak meg előttük naponta, és irány külföld, az ilyen kocsikat ritkán állítják meg. A menekülthullám jól jött a szerb vendéglátósoknak is:  a palicsi és szabadkai panziók naponta 70-100 "továbbutazó" vendéget fogadtak február elején, a holtszezonban is jelentős napi bevételt szerezve.