Megvádolták a gólyatábori erőszakolót

Vágólapra másolva!
Szexuális erőszak miatt emelt vádat a fonyódligeti gólyatáborban történtek miatt a Fonyódi Járási Ügyészség. 
Vágólapra másolva!

Az ügyészség pénteken azt közölte, hogy az ügy részleteiről az áldozatra tekintettel nem tájékoztatnak, és végig zárt ajtók mögött tárgyalnak majd. A férfi előzetes letartóztatásban van.

A nemi erőszak az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában történt még tavaly. Egy elsőéves lányt erőszakolt meg az egyetem egyik harmadéves hallgatója, aki egyben a gólyatábor fotósaként is dolgozott.

Az egyetemen belső vizsgálat indult, és kiderült, hogy a HÖK elnöke tudott arról, hogy az erőszakoló már korábban is megkörnyékezett lányokat, akiket meg is zsarolt.

Az ELTE vizsgálatáról Fábri György, az egyetem kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a jövőben csak úgy rendezhető gólyatábor, ha annak programját engedélyezi az egyetem vezetése.