Gyurcsány Ferencet is várja a bíróság a 2006-os perben

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és több más, a 2006. évi őszi fővárosi tömegoszlatások idején hivatalban volt politikust is tanúként idézett be márciusra a Fővárosi Törvényszék az egykori rendőri vezetőkkel szemben folyamatban lévő perben.
Vágólapra másolva!

A bíróság Kiss Károly hadbíró alezredes vezette katonai tanácsa a közelmúltban döntött a meghallgatások sorrendjéről. Eszerint március 9-én délelőtt tízkor kell megjelennie a volt kormányfőnek tanúként.

A Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya a kilenc évvel ezelőtt történt eseményekkel összefüggésben tizennégy volt és jelenlegi állományban lévő rendőr ellen a 2006. szeptember 19. és 21. között, és október 23-án, Budapest utcáin történtekkel összefüggésben 15 pontban emelt vádat.

További részletek a Magyar Nemzet internetes oldalán.