A Fidesz gratulált Kész Zoltán győzelméhez

Veszprém, Kész Zoltán
Veszprém, 2015. február 22. Kész Zoltán független jelölt nyilatkozik a sajtónak, miután leadta szavazatát az időközi országgyűlési választáson Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében, a veszprémi Városi Művelődési Központban kialakított szavazókörben 2015. február 22-én. MTI Fotó: Nagy Lajos
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Gratulált a Fidesz Kész Zoltán győzelméhez, amely egyúttal a kormánypártok számára azt is jelenti, hogy elveszítették kétharmados parlamenti többségüket.

Kész Zoltán nem csak a győzelmet, a Fidesz gratulációját is learathatta Forrás: MTI/Nagy Lajos

A Fidesz közleményében köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal segítették helyi kampányukat, továbbá azoknak, akik Veszprémben és a környező településeken részt vettek a választáson és szavazatukkal támogatták jelöltjüket, Némedi Lajos alpolgármestert.

Némedi Lajos, a Fidesz-KDNP jelöltje leadja szavazatát Forrás: MTI/Nagy Lajos

Az este folyamán már Némedi Lajos is gratulált ellenfelének a győzelemhez, de magyarázattal nem állt elő a nem várt vereséget illetően. Csak annyit mondott: a választás eredményét el kell fogadni, és valóban keressük ennek az okait, hogy a következő időszakban ilyen ne fordulhasson elő” - mondta.