Ennek a metróajtónak ne fordítson hátat

rosszul záródó metróajtó
rosszul záródó metróajtó
Vágólapra másolva!
Zötyögve, ferdén záródott a 3-as metró egyik szerelvényének ajtaja, alig tudott becsukódni az állomáson. A vonalon napi négy meghibásodás történik, de a BKV szerint ennyi még belefér. A felvételt beküldő olvasót 10000 forintos ClickShop kedvezménykuponnal jutalmazzuk
Vágólapra másolva!

Záródás helyett gyakorlatilag a helyére bukdácsol a 3-as metró telefirkált ajtója azon a felvételen, amit olvasónktól kaptunk, második lendületre és horrorisztikusan sikerül csak becsukódnia.

Fárad az anyag

Megkérdeztük a BKV-t is, szerintük az ajtókat tartó konzol tört el anyagfáradás miatt, de a szerelőik rövid időn belül javították a hibát. Hozzátették, az ajtók kialakítása és visszajelző rendszere miatt nem történhet meg, hogy valaki menet közben essen ki a járműből – erre az orosz metrószerelvények 45 éves üzemideje alatt még nem volt példa.

Napi négy még belefér

Az M3-as metró vonalán naponta három-négy műszaki hibát észlelnek: többnyire izzók égnek ki vagy olvadóbiztosítékok füstölnek el, de gyakori az ajtókat mozgató konzolok, görgők és láncok kopása, ahogy a fenti esetben is történt.

Nehezen záródik az ajtó, gyakoriak a meghibásodások az orosz szerelvényeken Forrás: Origo

A BKV ezt még nem is tartja soknak, tekintve a szerelvények korát és a nagy utasforgalmat. A meghibásodások száma szerintük „nemzetközi szinten is elfogadott érték", a legtöbbet használt metrókocsikat pedig naponta, 13-14 óránként ellenőrzik. Ehhez képest a 2-es és 4-metróvonalon járó Alstomokat csak 8 naponta kell felülvizsgálni.

Májusra lesz pénz

A társaság hangsúlyozta, elegendő forrásuk van az M3-as metró biztonságos üzemeltetésére, bár azt nem árulták el, mennyibe kerül havonta az elöregedett szerelvények javítása.

Mint korábban írtunk róla, a főváros május végéig teremtheti elő a metrókocsik felújításához szükséges hitelt, amihez a kormány maximum 60 milliárd forintig vállal garanciát.

Küldjön ön is fotót vagy videót a szerkesztőségünkbe! Ha a felvételeit felhasználjuk, akkor 10000 forintos ClickShop kedvezménykuponnal ajándékozzuk meg. További részleteket itt olvashat!