Leváltották a BKK felügyelőbizottságából a csepeli szocialistát

Szenteczky János
Vágólapra másolva!
Leváltották a Budapesti Közlekedési Központ felügyelőbizottsági posztjáról a csepeli MSZP-frakció vezetőjét, Szenteczky Jánost.
Vágólapra másolva!

Szenteczky visszahívásáról a BKK ellenőrző testületéből hosszas vita után döntött szerdán a fővárosi közgyűlés. Mindez nem sokkal azután történt, hogy február elején hűtlen kezelés bűntette miatt a csepeli önkormányzati lakások értékesítése kapcsán az ügyészség vádat emelt ellene.

Szenteczky János Forrás: www.csepelimszp.hu/

A gyanú szerint a politikus korábban a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként az önkormányzati rendeleteket kijátszva rászorulóknak szánt szociális lakásokat juttatott kivételezett embereknek. A lakásokat közpénzből felújították, majd nem sokkal később kedvezményesen eladták a bérlőknek.

A vádemelés hírére Szenteczky jelezte: forcsállja, hogy a lakásügyben az ügyészség egyszer már ejtette a vele szembeni vádat, "most hirtelen megváltoztatták a korábbi döntést, és újra elővették az ügyet". A szocialista politikus kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt, és koncepciós eljárást emlegetett.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a csepeli Fidesz 42 ügyben tett ellene feljelentést, 38 esetben el sem indult a nyomozás vagy bűncselekmény hiányában szűnt meg az eljárás, a maradék 4 ügyben vagy felmentettek, vagy folyamatban van az eljárás.