Ellepték a rendőrök a budapesti hidakat

Vágólapra másolva!
Több budapesti hídra is kivonultak a rendőrök hétfőn hajnalban. Az egyenruhások feltehetően a vasárnap elmaradt útdíjellenes demonstráció biztosítására készülnek. Tüntetés végül volt is, meg nem is. Az Astoriánál körülbelül tiz autó okoztt minudugót délután négy órakor, közben pedig egymásnak estek a Facebookon a támogató csoportok tagjai.  
Vágólapra másolva!

Rendőrök vonultak ki hétfőn hajnalban több budapesti hídra is. Az Origo értesülései szerint az Árpád híd és a Margit híd több pontján is egyenruhások állnak. Azonban hiába fáztak, egészen délután négy óráig semmi sem történt.

Akkor nagyjából tíz autó az Astoriánál okozott kisebb fennakadást, komoly torlódás azonban nem volt. A rendőröknek negyed óra sem kellett és egy sávba terelték az autósokat, majd mindkét irányba megindult a forgalom.

Közben a tüntetéssel szimpatizálók a szervező csoport Facebook-oldalán estek egymásnak. Többen a szervezők tehetetlenségéről írtak, de olyat is lehetett olvasni, hogy néhányan álnéven írnak provokáló megjegyzéseket, hozzászólásokat.

Rendőr Budapesten, a Flórián téren Forrás: Origo

A Blokád az útdíjak ellen és a demokratikus Magyarországért elnevezésű Facebook-csoport eredetileg március 1-jére hirdetett útlezárásokat az ország egészére a közösségi oldalon. A szervezőknek azonban nem sikerült megegyezniük a rendőrökkel, ezért a vasárnapi demonstráció elmaradt. Elképzelhető azonban, hogy ma kivonulnak a tüntetők több forgalmas csomóponthoz is. Kerestük a szervezőket és a rendőrséget is, de egyelőre nem kaptunk választ.

Taxisblokád 2

Már január elsején bejelentették, hogy az útdíj bevezetése miatt március elsejére az egész országra kiterjedő demonstrációt hirdetnek. Eddig egyszer, 1990-ben volt Magyarországon országos útlezárás. Az úgynevezett taxis blokád során októberben több ezer taxis és fuvarozó bénította meg három napra Budapestet és az ország több városát. Így tiltakoztak a 65 százalékos benzináremelés ellen. A részletekről korábbi cikkünkben olvashat.

A megyei matrica januári beveztése miatt egyébként több fideszes polgármester is felháborodott. Erről az Origo is beszámolt, ide kattintva elovashatja a korábbi cikkünket. A megyei matcria-mizériáról bővebben pedig ide kattintva olvashat egy részletes összeállítást.