Mégsem kell telekadót fizetniük a temetőknek

Hatalmas kupacokban álló összetört és kidobott sírkövek a szociális parcella szomszédságában a budapesti Újköztemetőben  2015 január15-én
Budapesti Újköztemető 2015 január15-én
Vágólapra másolva!
Törvényellenesen szabott ki a főváros XV. kerülete 19 millió forintnyi telekadót a Rákospalotai temetőre - állapította meg a Kúria. Ugyanez történt nemrég Csepelen is.
Vágólapra másolva!

Törvényellenes volt a Kúria Önkormányzati Tanácsa szerint a főváros XV. kerületének önkormányzati rendelete, amely 2012 januárjától négy és fél hónapra összesen 18,9 millió forint telekadó megfizetésére kötelezte a kerületben található Rákospalotai temetőt üzemeltető, fővárosi tulajdonú Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-t.

A telekadó kiszabását egyébként korábban az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó fővárosi közigazgatási hivatal is rendben lévőnek találta, ám a temetkezési cég tiltakozott a négyzetméterenként évi 301 forintos adó ellen, és bírósághoz is fordult.

Több fővárosi temetőre is több tízmilliós összeget rótt volna a telekadó Forrás: Origo

Más önkormányzat is kivetett hasonló adót, és ugyanez lett a vége. Az Origo is beszámolt arról, hogy tavaly decemberben a Kúria Önkormányzati Tanácsa ugyancsak törvényellenesnek mondta ki a XX. kerületi önkormányzat hasonló gyakorlatát. Akkor Ábel Attila csepeli alpolgármester azt mondta, ők nem akartak adóztatni, de nem tehettek mást.