Egy jobbikoson múlott a kétharmad

Apáti István
Budapest, 2014. június 11. Apáti István, a Jobbik képviselője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. június 11-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elfogadott egy kétharmados többséget igénylő törvénymódosítást. A szükséges szavazatszám úgy lett meg, hogy a jobbikos Apáti István hiányzott a szavazásról. A többi ellenzéki párt most azzal vádolja a Jobbikot, hogy a háttérben együttműködik a kormánypártokkal. Apáti közben tudatta, hogy életveszélyes fenyegetést kapott ő és családja, emiatt nem jelent meg a Parlamentben. A mai másik, kétharmadot igénylő törvénynél Kósa Lajos saját frakciója ellenében nemmel szavazott. 
Vágólapra másolva!

A Parlament 131 igen szavazattal, 65 nem ellenében fogadta el az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosítását, amely kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket is tartalmaz. A szavazástól igazoltan távol volt a jobbikos Apáti István, akinek frakciója további tagjai egyébként nemmel voksoltak. A törvénymódosítás értelmében az eddigihez képest nagyobb hatáskört kapnak a járási hivatali vezetők.

Ellenzéki reakciók

A Fidesznek nincs, a Fidesz-Jobbik-koalíciónak viszont van kétharmada – mondta Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke. Hozzátette: az a kérdés, milyen érdeke fűződik ahhoz a Jobbiknak, hogy kiszolgálja a Fideszt.

Apáti István ezen a képen a Parlamentben Forrás: MTI/Kovács Attila

A Demokratikus Koalíció szerint a szavazáson ismét Vona Gábor pártja "tolta át" Orbán Viktor kormányát. Gréczy Zsolt szóvivő úgy fogalmazott: a DK gyanúja, hogy a Fidesz-Jobbik-koalíció nemcsak számos önkormányzatban, hanem az Országgyűlésben is működik, újra megerősítést nyert.

Az Együtt szerint a Jobbik "passzív támogatásával" volt kétharmada a Fidesznek a szavazáskor. Közleményükben úgy vélik: egy régóta sejtett dologról hullt le a lepel: összenőtt, ami összetartozik.

Halálos fenyegetést kapott Apáti

Megfenyegették Apáti Istvánt, azért maradt távol a mai szavazástól, hogy családja biztonságáról gondoskodjon - derül ki a képviselő közleményéből. Apáti azt írta, hogy hétvégén életveszélyes fenyegetést kapott „a helyi cigánymaffia kábítószeres tagjától".

A politikus közölte, hogy élőszóban hangzott el a fenyegetés, amely másfél éves gyermekére, feleségére is vonatkozott. „Nagyon sajnálom, hogy a mai fontos szavazáson nem tudtam részt venni, de a lelkiismeretem azt diktálta, hogy maradjak a feleségemmel és a pici lányommal" – írja közleményében Apáti, aki egyébként feljelentést tett a rendőrségen. Az Origo megkeresésére a Mátészalkai Rendőrkapitányság megerősítette a politikus szavait. Apáti István egyébként hangsúlyozta, hogy szánalmasnak tartja azokat a politikusokat, akik ebből a helyzetből politikai hasznot kívánnak húzni.

Az Együtt visszautasítja a cigányozást

Az Együtt úgy reagált, hogy a Jobbik nemcsak hazudik, de még hazugságában is fajgyűlölettel mentegeti magát. Ezért közleményükben felszólítják a Jobbik két képviselőjét, Apáti Istvánt és Mirkóczki Ádámot - aki az ügyben ma tájékoztatót tartott -, hogy mondjanak le mandátumukról.

Kósa mellészavazott

Az egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról is voksolt a Parlament. Ehhez is kétharmados támogatásra lett volna szükség. Az egyik módosító javaslat azonban csak 130 igent kapott, mint kiderült, Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nemmel voksolt. A politikus tévedésből nyomott félre, figyelmetlen volt - tudta meg a vs.hu. Kósa Lajos kéri majd, hogy csatolják az ülés jegyzőkönyvéhez: tévedett, valójában támogatja a javaslatot. Ettől függetlenül számíthat a 100 ezer forintos büntetésre a frakciófegyelem megsértéséért, ezt Rogán Antal frakcióvezető is megerősítette.

Parlamenti számtan

A Tisztelt Háznak most 197 aktív képviselője van. A frissen megválasztott Kész Zoltán ma átvette ugyan megbízólevelét, de még nem tette le az esküt, Lasztovicza Jenő pedig elhalálozott, az ő mandátumát még nem töltötték be. Már akkor sem ment volna át a kétharmados javaslat, ha Apáti – frakciótársaival ellentétben - netán tartózkodik, kizárólag úgy sikerülhetett, hogy nem nyomott gombot.

Mindkét szavazáskor a kétharmadhoz a teremben jelen lévő képviselők kétharmadának voksára volt szükség. A veszprémi képviselőválasztás után is csak bizonyos esetekben bukja a kétharmadot a kormánytöbbség, erről itt olvashat részletesebben.