Nem húzta be a kéziféket a garázsbeálló rézsűjére parkolt autóján egy nő Dunakilitin, ezért a kocsi elszabadult, és visszaguruval elütötte a tulajdonost. 

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság munkatársai szerda reggel érkeztek ki a dunakiliti családi házhoz, ahol egy 49 éves helybéli nő gépkocsijával kihajtott a háza alatt található garázsából, majd a kocsibehajtón úgy állt meg, hogy a jármű hátsó kerekei egy emelkedőn voltak.

A falhoz szorította

A sofőr kiszállt, majd visszasétált a pincébe, hogy bezárja az ajtót. A kocsi ekkor hátramenetben visszagurult a pincébe és az asszonyt a hátsó falához szorította - adta hírül a police.hu.

A hír szerint a nő nem húzta be a kéziféket, vagy ahogy a rendőrségi szaknyelv fogalmaz: "helytelenül alkalmazta a rögzítőféket." Az elsődleges vizsgálatok ugyanis megállapították, hogy a gépkocsi kéziféke megfelelően működik, azt a baleset okozója "nem kellő körültekintéssel használta", azaz nem húzta be. 

A balesetben a nő súlyos sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Leszakadtak az ujjai

A kisalfold.hu információi szerint a győri Petz-kórház intenzív osztályán kezelik a nőt súlyos sérülésekkel.

A közvetlen életveszélyen túl van, de a többszörös csigolyatörése és tüdősérülése miatt intenzív kezelésre szorul.

Egy operáción már túl van, az egyik kezének mind az öt ujját vissza kellett varrni. Várhatóan egy csigolyastabilizációs műtét is vár rá.