Elítélték a volt helyettes államtitkárt

Juhász Imre; Eiselt György bizottsági ülés elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS főosztályvezető Budapest, 2012. szeptember 24.
Eiselt György, a Belügyminisztérium főosztályvezetője (b) és Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke (b2) az Országgyűlés honv
Budapest, 2012. szeptember 24. Eiselt György, a Belügyminisztérium főosztályvezetője (b) és Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke (b2) az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén 2012. szeptember 24-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt két év felfüggesztett börtönre ítélte első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék Eiselt Györgyöt, a Belügyminisztérium volt helyettes államtitkárát. 
Vágólapra másolva!

Nem helyettes államtitkárként, hanem korábban, a Nemzeti Közlekedési Hatóság egyik vezetőjeként követte el a bűncselekményt. Ahogyan arról korábban az Origo is írt, milliárdos állami megbízásokat nyert el titokban az a cég, amelyiknek köze volt Eiselt György meggyanúsításához.

Eiselt György, a Belügyminisztérium főosztályvezetője (balra) az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén még 2012-ben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A hatóság korábbi stratégiai és módszertani igazgatójával szemben még hétfőn született ítéletében 14,4 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság – írja a Népszabadság.

Hivatali vesztegetés

A volt politikust megvesztegető másodrendű vádlott folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt egy év két hónap, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott – írja a Magyar Hírlap.

Az autók eredetvizsgálata a Hősök terén, az Eclipse Zrt.-hez köthető gyanú kapcsán Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Központi Nyomozó Főügyészség súlyosbításért fellebbezett és végrehajtandó szabadságvesztést kért a két vádlottra – értesült a Magyar Nemzet.

Tagadta bűnösségét

A Fővárosi Bíróság honlapján közzétett közlemény rögzíti: az ítélet szerint a másodrendű vádlott által képviselt részvénytársaság "E. György és családtagjai számára 2006 és 2009 között 2 darab nagy értékű gépjármű ingyenes használatát biztosította".

Az elsőrendű vádlott ekkor hivatalos személy volt, 2009 májusától pedig vezető beosztású hivatalos személynek minősült, és részt vett a részvénytársaság által közbeszerzésben megnyert munkák tesztelésében és azok átvételében. A gépkocsihasználat ellenértéke a négy év alatt 14,4 millió forint lett volna – írták.

Autó eredetvizsgálata (képünk illusztráció) Forrás: Origo

"Bár a rendelkezésre álló adatok szerint E. György I. rendű vádlott a gépkocsihasználat ellentételezéseként hivatali kötelezettségét nem szegte meg, illetve azzal nem is élt vissza, a bíróság ítélete szerint

– tartalmazza a bíróság közleménye.

Eiselt György helyettes államtitkári megbízatása 2011 augusztusában szűnt meg, miután – bár tagadta bűnösségét – felajánlotta a lemondását. Erről bővebben ide kattintva tájékozódhat. Lemondását Orbán Viktor kormányfő elfogadta.